Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A múlt, a jelen és a jövő találkozója

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Girus Zsolt |  2022. augusztus 11. 16:18

Dörrentek az ágyúk és puskaporos volt a levegő augusztus első hétvégéjén, Hajdúnánáson. Immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg a „Hajdúk Világtalálkozóját”, a hagyományőrző rendezvényen a Magyar Honvédség is képviseltette magát.

149-GIR_8558

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáinak köszönhetően a rendezvényre érkező látogatók szemügyre vehették a debreceni alakulatnál rendszeresített haditechnikai eszközök egy részét, míg az információs és toborzó ponton betekintést nyerhettek a Magyar Honvédség feladatrendszerébe.

A rendezvényre az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred harcos és hagyományőrző táborának résztvevői is kilátogattak: megismerkedhettek különböző hagyományőrző egyesületekkel, köztük az Nemzeti Közszolgálati Egyetem sortegyesületének katonai hagyományőr szakosztályával. Az egyesület tagjai korhű csatajelenetet elevenítettek meg az érdeklődők számára. 

A hagyományőrző rendezvénnyel a helyiek hajdú őseik és Bocskai István fejedelem, valamint a Bocskai-szabadságharc sikerében fontos szerepet játszó katonák előtt tisztelegnek.