Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO továbbra is elkötelezett az afganisztáni konfliktus politikai megoldása mellett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 14. 19:40

A NATO továbbra is elkötelezett az afganisztáni konfliktus politikai megoldása mellett - írta sajtóközleményében Jens Stoltenberg, a brüsszeli székhelyű szervezet főtitkára a szövetség nagyköveteinek augusztus 13-ai, rendkívüli tanácskozását követően.

Stoltenberg hangsúlyozta: a NATO célja továbbra is az afgán kormány és a biztonsági erők „lehető legnagyobb mértékű” támogatása. Hozzátette, hogy a diplomáciai képviseletek biztonsága elsődleges fontosságú, a szövetség egyelőre fenntartja diplomáciai jelenlétét Kabulban, de szükség esetén megteszi a megfelelő lépéseket. A NATO-főtitkár kiemelte továbbá, hogy a NATO-szövetségeseket mélységes aggodalommal tölti el a tálibok offenzívájával járó nagyfokú erőszak, beleértve a civilek elleni támadásokat, a gyilkosságokat és a súlyos emberi jogi visszaéléseket.

„A táliboknak meg kell érteniük, hogy a nemzetközi közösség nem fogja elismerni őket, ha erőszakkal veszik át az országot” - nyomatékosította. „Továbbra is folyamatosan értékeljük a helyszíni fejleményeket, és állandó kapcsolatban állunk az afgán hatóságokkal és a nemzetközi közösség többi tagjával” - közölte a főtitkár.

Április 14-én Joe Biden amerikai elnök közölte döntését, amely szerint befejezik az amerikai haderők afganisztáni állomásoztatását, véget vetve ezzel az amerikai hadsereg leghosszabb külföldi hadműveletének. A bejelentés óta a dél-ázsiai országban fokozatosan romlik a biztonsági helyzet, a tálibok egyre intenzívebben támadnak.