Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A németek alig száznegyven segítőjét sikerült kimenteni Afganisztánból

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 31. 16:57

A tálib fordulat előtt német szervezeteknek végzett munkájuk miatt veszélybe került afgán állampolgárok közül alig 140-et sikerült kijuttatni Afganisztánból a német hadsereg (Bundeswehr) menekítő műveletében augusztus 30-án, hétfőn Berlinben ismertetett adatok szerint.

A belügyminisztérium összesítése szerint a Kabulból kimenekített bő 3800 afgán állampolgár között 138, családtagjaikkal együtt pedig 634 olyan ember volt, aki a Bundeswehrrel, a német segélyszervezetekkel vagy más német szervezetekkel folytatott együttműködés miatt kényszerült távozásra.

A kormányszóvivői tájékoztatón ismertetett kimutatás szerint az augusztus 14-től 26-ig folytatott művelettel 4587 embert juttattak el Afganisztánból Németországba, köztük 3849 afgán és 403 német állampolgárt és további 335 embert más országokból.

Steve Alter, a belügyminisztérium szóvivője kiemelte, hogy az adatokat nem lehet önmagukban értelmezni. Fontos körülmény, hogy az evakuálásra jelentkezni kell a kormánynál. Nagyjából kétezer embert még a szélsőséges iszlamista tálibok hatalomra jutása előtt kijuttattak az országból, a kabuli művelet kezdetén pedig 147 helyi alkalmazottról volt tudomásuk, vagyis elsősorban őket és közvetlen családtagjaikat kellett elhozni. Viszont időközben nagyon sokan jelentkeztek még kimenekítési kérelemmel a tálib fordulat miatti veszélyhelyzetre hivatkozva, így a német kormány védelmére jogosultak teljes száma meghaladja a negyvenezret - tette hozzá a szóvivő.

Ugyanakkor fontos körülmény az is, hogy a légierő (Luftwaffe) szállítógépei nemcsak németeket és helyi segítőket vették fel a fedélzetre, hanem külföldieket és olyan afgánokat is, amelyek más nemzetek szervezeteivel dolgoztak együtt, és a szövetségesek közötti szolidaritás jegyében a kabuli reptéren tevékenykedő más nemzetek alakulatai is elszállítottak németeket és a németekkel folytatott együttműködés miatt menekülő afgánokat.

Pontos számuk egyelőre nem ismert - fejtette ki a belügyminisztérium szóvivője.

Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb létszámmal vett részt az amerikai földön 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások miatt elindított, NATO-vezetésű afganisztáni hadműveletekben, vagyis a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) és az Eltökélt Támogatás (RS) nevű hadművelet munkájában. Előfordult, hogy egyszerre több mint ötezer német katona volt az ázsiai országban.

A műveletekre 12,5 milliárd eurót (4400 milliárd forint) fordítottak. Afganisztáni fejlesztési, segélyezési programokra az utóbbi időszakban évi 435 millió eurót fordított a német kormány. Az ázsiai ország ezzel az első helyen állt a Németország által támogatott fejlődő országok listáján.