Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A nyugdíjellátásról is tájékoztatást kaptak a katonák

Szöveg: Demény Andrea |  2009. október 5. 15:05

Rendhagyó állománygyűléssel indult az október a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárnál, hiszen a szokásoktól eltérően a helyszín az étkezde, a téma a hagyományoknak megfelelő értékelés, tájékoztatás, valamint az öngondoskodás kérdése.

A tradíciók szerint először Huszti András dandártábornok értékelte az elmúlt hónap végrehajtott feladatait, melyet alapvetően jónak minősített, kiemelte a Bevetési Irány 2009 gyakorlaton résztvevő állomány munkáját, majd felvázolta a dandár előtt álló teendőket. Beszédében különös hangsúlyt fektetett a fegyelmi kérdésekre, és határozottan kijelentette, hogy ezen a területen zéró toleranciával kell számolni mindazoknak, akik vétenek a fegyelmi magatartás írott és íratlan szabályai ellen.

A Szárazföldi Haderőnem Napja alkalmából elismeréseket nyújtottak át több katonának, és felolvasták a Honvéd Vezérkar Főnökének köszöntő levelét, melyben felhívta a figyelmet a közösségi értékekre, eszmékre, és elismerését fejezte ki azoknak a katonáknak, akik áldozatos munkával, kiváló felkészültséggel fegyelmezetten, tudásuknak megfelelően látják el a számukra rendelt feladatokat.
Az összejövetel remek alkalmat adott az ügyviteli, iratkezelési szabályok felfrissítésére, melynek oka a közelgő év végi leltár, és az elmúlt évben bekövetkező szabályok módosítása.

A tatai alakulat nagy gondot fordít katonáinak megfelelő tájékoztatására, és az időszerű változásokról, lehetőségekről közvetlen információt ad saját, vagy meghívott előadói által. Így a most oly sok kérdést felvető nyugdíjellátásról, és öngondoskodásról kaptak útmutatást a katonák, hogy minél tisztább képet kapjanak az aktív munkavégzés utáni időszakra való anyagi felkészülési lehetőségekről.

1595892029