Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Petőfi laktanyába látogattak a felsővezetői tanfolyam hallgatói

Szöveg: Bankó József | Fotó: a szerző felvételei |  2023. március 5. 12:02

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési Szak képzésének hallgatói szakmai látogatás keretében látogattak el a Petőfi laktanyába.

Petőfi_ltny_FVT (8)

A szakmai napot Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka előadása nyitotta meg, melyből a résztvevők megismerhették a dandár szervezeti felépítését és szerteágazó feladatrendszerét. Ezt követően statikus bemutatón tekintették meg az alakulat által használt páncélozott járműveket, valamint a díszelgő ruházatot és fegyvereket.

A nap második felében a Nemzeti Lovardában lehetőségük nyílt a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály elhelyezési körülményeit megtekinteni, és egy lovas bemutatón kerülhettek közelebb a huszár hagyomány szépségéhez.