A Repülőkórház

Van olyan férfi, aki ne irigyelné az égen hasító vadászpilótát? Aligha. Ráadásul ez akkor is így van, ha az illető még egy sámlin is szédeleg. Akad olyan vadászpilóta-jelölt, aki ne félne a jelentkezési procedúra utolsó megmérettetésétől, a repülőorvosi alkalmassági vizsgálattól?

A kecskeméti MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet küszöbét rengeteg remegő térdű jelölt lépte már át, és nagyon sokan távoztak boldogsággal telve, mert sikerült!

A közvélekedés úgy tartja, ebben az intézetben – vagy, ahogy mindenki hívja: Repülőkórházban – csak a leendő vadászpilóták alkalmasságát fürkészik tudós doktorok, azonban ez nincs így.

Dr. Sasi Ágnes ezredes, intézetvezető főorvos az általános katonai alkalmasság-vizsgálat főszakorvosaként többek között a szerződéses, az altiszti- és a tisztképzésre jelentkező újoncok egészségügyi alkalmasság-vizsgálatát irányítja, megosztva a feladatokat dr. Szabó Sándor ezredessel, aki a pilóták alkalmassági vizsgálatának felelőse.

Úton Kecskemétre azon elmélkedtünk, hogy parancsnok-asszony vajon hosszában, vagy keresztben szokta lenyelni a jelölteket… A szigorú hangzású név, a vigyázzállásra sarkalló rendfokozat és a terepszínű „munkaruha” egy rendkívül kedves embert takar; olyannyira, hogy pillanatok alatt elfelejtettük: az imént még a szekérforgalomra optimalizált 52-es főútvonalon kerülgettük dühöngve a kátyúkat.

A szakember pályafutása szinte gyerekkorától a honvédségen belül ívelt. A gimnáziumban sikeres sportlövőként járt versenyről versenyre az akkori Magyar Honvédelmi Szövetség színeiben, majd honvédelmi ösztöndíjasként végezte el az orvosi egyetemet. Harmadéves korától már állománygyűléseken vett részt, felesküdött és diplomájával egy időben vette át a hadnagyi kinevezését.

Cegléden kezdett dolgozni, ám ottani alakulatát megszüntették, így a közeli, kecskeméti légibázison lett repülőorvos. Kecskemétről a budapesti katonai alkalmasság-vizsgáló intézethez került, majd az akkori katonai vezetés úgy döntött, hogy a feladatok egy részét a „hírös” városba telepíti. Dr. Sasi Ágnest bízták meg a szervezéssel, a rendszer és a környezet kialakításával, majd amikor az addigi intézetvezető más beosztásba került, a főorvos asszonynak szegezték a kérdést: mi lenne, ha...?

„Ha mindent számba veszünk, évente hozzávetőleg 15 ezer ember alkalmasság-vizsgálatát végezzük el, közülük 4-5 ezer az újonnan jelentkező. Javarészük az általános katonai alkalmasság-vizsgálaton vesz részt, értelemszerűen a pilótajelöltek kevesebben vannak, de működik nálunk civil repülőorvosi központ is, ahová a világ minden sarkából érkeznek pilóták. Persze, most a veszélyhelyzet idején külföldiek nem jöhetnek, csak hazai, polgári szakszolgálati engedéllyel rendelkezők. A központ szakmai hírnevét tovább erősítette az uniós szabályozás szerint működő rendszer, illetve az évenkénti kötelező, nagyon bonyolult és szigorú auditálás is” – mondja nem kevés büszkeséggel a hangjában Sasi doktornő.

„Miért járnak ide külföldről? Annyira jók az itteni szakemberek, vagy annyival kevesebbe kerül nálunk a vizsgálat, mint külföldön?”

„Jók vagyunk és azt sem mondhatni, hogy drágák lennénk. A szakembereinkről elég, ha egyelőre csak annyit mondok: nemzetközi kutatásoknak is részesei, nagyon komoly tudományos munkát végeznek. Egyszóval, tényleg jók vagyunk!”

„Egy kívülálló civil természetesen nem tudja értékelni az orvosszakmai munkát, ám az feltűnt, ez a »kórház« mennyire más. Nem csak rend van, de szép rend van. És mire eljutottunk az ön irodájáig, jó néhány itteni dolgozóval találkoztuk. Kivétel nélkül szívélyesek, készségesek voltak, pedig fogalmuk sem volt róla, ki fia-borja az érkező. Ez, valami parancsnoki előírás erre felé?”

„Nos, ebbe az épületbe tényleg sokan érkeznek olyanok, akik nem kevés szorongással állnak a vizsgálatok elé. Éppen ezért igyekeztünk az állományt úgy »összeválogatni«, hogy ezt a helyzetet megfelelőképp kezelni tudjuk. Vagyis, az érintettek innen jobb hangulatban távozzanak, mint amilyen lelkiállapotban érkeztek.

„A vizsgálatra érkezők lelkiállapotánál talán fontosabb lehet az egészségi állapotuk. Ebben a szakorvos szerint, mi a tendencia?”

„Sok jót nem mondhatok. A fiatalok egészségügyi állapotán tökéletesen meglátszik a túl sok monitor, illetve számítógép előtti, elektroszmogban ücsörögve töltött óra. Ezen felül a »gyorskaják« hatása is jól tetten érhető. Az abszolút mozgásszegény életmódról már nem is beszélve. Hát, a helyzet enyhén szólva nem túl rózsás…”

„Ezt az életvitelt többnyire a kor kívánja meg, nehéz rajta felülemelkedni… Önnek sikerül?”

„Nézze, heti 2-3 alkalommal, mielőtt munkába állnék, lefutok 4-5 kilométert. És ennek nem csak én látom hasznát. Az alárendeltjeim is örülnek neki, mert némi fizikai megpróbáltatást követően az ember sokkal türelmesebb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb.”

Az intézet folyosóin – a különböző szakrendelések ajtaja mellett ezúttal is fiatalok üldögélnek, sorukra várva. –

„Szeretek végigmenni a várakozó jelöltek között, tizenvalahány évnyi rutinnal már elég nagy biztonsággal meg tudom mondani, aznap mennyi lesz közülük az alkalmatlan“ – jelenti ki az ezredes asszony.

„Ezt miből látja?”

„A tekintetükből, testtartásukból…, ahogy állnak, ahogy ülnek…”

(Folytatjuk!)