Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Rosenberg-fiúk beletörődnek: apjuk kém volt

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. szeptember 22. 8:56

A Szovjetunió javára végzett atomkémkedés vádjával 1953-ban kivégzett Rosenberg-házaspár két fia, Robert és Michael, akik évtizedeken át hirdették szüleik ártatlanságát, most már beletörődnek abba, hogy apjuk valóban kém volt – írta a The New York Times.

Õk voltak a hidegháború leghíresebb árvái; Robert 6, Michael 10 éves volt, amikor szüleiket a Sing Sing börtönben kivégezték. Később eltűntek a nyilvánosság elől, felvették nevelőszüleik családnevét. Húsz évvel a kivégzés után, 1973-ban Robert és Michael Meeropol azonban a közvélemény elé lépett azzal a szándékkal, hogy tisztára mossa a Rosenberg nevet.

Jogi küzdelmet folytattak a per titkosított anyagainak nyilvánosságra hozataláért; meg voltak ugyanis győződve arról, hogy szüleik, bár elkötelezett kommunisták, ártatlanok, a hidegháborús hisztéria áldozatai, mártírok voltak.

A két fiú szellemi és érzelmi odüsszeája a napokban ért véget, amikor a per bizonyos jegyzőkönyveinek napvilágra kerülésével – az iratok titkosságát augusztus végén oldották fel – Morton Sobell, akit annak idején a Rosenberg-házaspár mellett 1951-ben börtönbüntetésre ítéltek, elismerte, kémkedett a szovjeteknek.

Az 1969-ben szabadult, most 91 éves Sobell – aki Julius Rosenberg, a kivégzett apa egykori egyetemi csoporttársa volt – korábban ártatlannak vallotta magát, most azonban feltárta, hogy Juliussal közösen katonai, de nem atomtitkokat és ipari titkokat loptak el. Sobell annak idején elektromérnökként dolgozott, állítólag egy radart és tüzérségi eszközöket adott át a szovjeteknek.

“Nincs okom, hogy kételkedjem abban, amit Morty állít" – mondta Michael Meeropol, aki több beszélgetést is folytatott a beismerés után Sobellel. Az utóbbi időben ráadásul előkerült néhány új bizonyíték, amely alátámasztani látszik Julius esetében a kémkedés vádját. A fivérek belátják, már nem védhető tovább az az állításuk, hogy apjuk ártatlan. Mint a The New York Times fogalmazott, szomorúan, de tudomásul veszik, hogy apjuk kém volt.

A 65 éves Michael közgazdász professzor, a 61 éves Robert ügyvéd, mindketten az északkeleti Massachusetts államban élnek. Michael azt mondta, hogy az évtizedek során már hozzászoktak a bizonytalansághoz, most azonban ez véget ért. Ennek ellenére továbbra is úgy gondolják, hogy szüleik nem érdemelték meg a halálbüntetést; ha apjuk át is adott valamilyen atomtitkot, azzal a szovjetek nem sokra mentek, a pert ügyészi és bírói tévedések jellemezték, anyjukat pedig gyenge bizonyítékok alapján ítélték el.

Az 1951-es perben azzal vádolták a Rosenberg-házaspárt, hogy átjátszották az amerikai atombomba titkát a Szovjetuniónak. Ezt ők mindvégig tagadták. Az újonnan feltárt jegyzőkönyvekből az derült ki, hogy az anya, Ethel Rosenberg feltételezhetően ártatlan volt, őt a hidegháború legnagyobb kémperében valószínűleg hamis tanúzás alapján ítélték el. Morton Sobell erről is nyilatkozott, szerinte Ethel Rosenberg tudott arról, hogy férje kémkedett a szovjeteknek, de abban tevőlegesen nem vett részt.