Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sarki fény világítja meg a hadihajókat

Szöveg: Háború Művészete |  2008. március 4. 20:40

A HMS Ark Royal repülőgéphordozó jelenleg Norvégia partjainál vesz részt az Armatura Borealis elnevezésű hadgyakorlatban. Az elmúlt héten a hadihajó már hivatalosan is az Északi-sarkkörön belül teljesített szolgálatot.

Az Armatura Borealis egy több nemzetet magába foglaló hadgyakorlat, hiszen többek között brit hadihajók, valamint holland, amerikai és norvég egységek, továbbá repülőgépek és tengerészek is részt vesznek benne.
A sarkvidék új kihívás elé állította a hadihajókat és legénységüket. Sok tengerésznek most először nyílt alkalma ilyen zord körülmények között bizonyítania rátermettségét.

1595874015
Egész nap küzdöttek a hideg, az erős szél és a hó ellen, hogy biztosítsák a 824. Naval Air Squadron (NAS) Merlin helikoptereinek működési feltételeit. Az Ark Royal legénysége jelenleg a tengeralattjárók elleni (Anti-Submarine Warfare – ASW), valamint a felszíni célok elleni (Anti-Surface Warfare – AsuW) támadásokra specializálódnak.

Az időjárás kitisztulása után csodálatos látvány tárult a tengerészek elé, hiszen szabad szemmel is jól látható volt a sarki fény.

A mostani hadgyakorlat fő célja, hogy a britek zord időjárási körülmények között is tesztelhessék képességeiket. A sikeres túra után joggal mondhatják majd el magukról, hogy a világ minden pontján, bármilyen viszonyok közepette képesek a bevetésre.