Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szétesés határán az ETA?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. március 11. 10:20

Az ETA baszk szakadár terrorszervezet egy újabb fegyverraktárára bukkant a francia rendőrség az ország délnyugati részén található Pau városában – jelentette csütörtökön a spanyol média. Az Europa Press sajtóügynökség meg nem nevezett terrorelhárítási forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy szerda este találtak rá a rejtekhelyre.

Az állami rádió pedig arról értesült, hogy egy vadász bukkant rá a fegyverekre, és erről értesítette a rendőrséget. A tavalyi év közepe óta a francai rendőrség a Baszk Haza és Szabadság (ETA) több fegyverraktárát találta már meg.

Ezek együttesen több száz kilogrammnyi robbanószert rejtettek. Szintén több száz kilogrammnyi robbanószert találtak egyetlen portugáliai ETA-rejtekhelyen. De a szervezet tagjai közül is sokkal többet – 32 embert – fogtak el az utóbbi egy évben, mint azt megelőzően.

A spanyol rendőrség egy közelmúltbeli jelentésében az szerepel, hogy az ETA “a megszűnés határán van" sok tagjának elfogása miatt, jelenlegi parancsnoka képtelen irányítani a szervezetet, rohamosztagai tapasztalatlanok, tagjai kábítószer-fogyasztók – írta hétfőn az El País című spanyol lap.