Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A terep tiszta!

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. április 11. 13:00

Semmit nem ér a tűzerő, ha nem tudjuk, hova kell csapást mérni. A felderítés sem minden – a kommunikáció a legfontosabb. Alább kiderül: ezen a területen is paradigmaváltás történt…

1595934046
Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor a hagyományos rádiókészülékekkel, nagy hatótávolságú távírókkal, vagy éppen a lefektetett telefondrótokon keresztül zajlott egy-egy hadsereg kommunikációja? Ma már hadszíntéri internetről beszélünk, és nem volt annak sem technikai akadálya, hogy az Oszama Bin Laden elleni rajtaütés sisakkamera-képeit gyakorlatilag élőben nézze Barack Obama amerikai elnök.

Az alapok maradtak

A különböző rádiórendszerek uralmát a mai napig nem tudja megingatni semmilyen más rendszer vagy eszköz, legyen szó olyan hagyományos rádiókapcsolatról, amikor a szakasz kap utasításokat a magasabbegységek parancsnokságától, vagy egy több ezer kilométeres, kontinenseken átívelő rádiókapcsolatról. Meglehet, szerepük és technikai szerkezetük sokat változott, például azért is, mert ma már alapkövetelménynek számít a titkosított hang- és adatátvitel. A műveleti területeken, az aszimmetrikus hadviselés során az sem meglepő, ha a gyakran lenézett, helyi ruházatban és AK-gépkarabélyokkal küzdő csoportok – akár egy másik, érdekelt állam segítségével – magas színvonalú rádiólehallgató eszközökkel dolgoznak. Néhány évvel ezelőtt éppen Irakban kavart nagy port, hogy a rajtaütések során a kormányellenes csoportoktól lefoglalt számítógépeken amerikai, távolról irányított felderítőgépek kameráinak felvételeit találták meg. A nem titkosított, a repülőgép és a földi irányítóállomás közötti adatkapcsolat ugyanis filléres eszközökkel fogható volt.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin április 13-án, pénteken megjelenő számában!)