Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A vád: háborús bűn

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. február 27. 9:10

Belgrádban letartóztatási parancsot adtak ki 19 egykori vezető – köztük Ejup Ganic – boszniai tisztségviselő ellen, akik a vád szerint felelősek a jugoszláv hadsereg egyik egysége ellen még 1992-ben elkövetett támadásért. Egy boszniai horvát vezető határozottan elítélte a lépést.

Ivana Ramic, a Belgrádi Körzeti Bíróság háborús bűnösökkel foglalkozó tanácsának szóvivője csütörtökön közölte, hogy a 19 férfi a vád szerint háborús bűnöket követett el, amikor a boszniai hadsereg 17 évvel ezelőtt Szarajevóban megtámadott egy visszavonuló katonai oszlopot.

A háromtagú kollektív boszniai államelnökség horvát tagja, Zeljko Komsic “Bosznia-Hercegovina belügyeibe való beavatkozással" vádolta meg Szerbiát egy közlemény szerint.

Komsic kérte a boszniai kormány sürgős összehívását, és fellépésre szólított fel több minisztériumot annak érdekében, hogy akadályozzák meg a nemzetközi elfogatási parancs kiadatását a Belgrád által körözött személyek ellen.

1992 áprilisában, miután Bosznia bejelentette kilépését Jugoszláviából, a boszniai szerbek megtámadták a terület fővárosát, Szarajevót.

A jugoszláv hadsereg egységeinek és tüzérségének fedezete mellett támadták a várost a környező hegyekből, s összesen 43 hónapig ostromolták a települést. A harcokban 14 ezer ember halt meg. A jugoszláv hadsereg néhány, a városban állomásozó egysége Szarajevóban maradt, és a későbbi alkudozások középpontjába került.

A jugoszláv hadsereg és a boszniai hatóságok, valamint az ENSZ békefenntartói közötti megállapodás értelmében ezek az egységek szabad elvonulást kaptak a szerb ellenőrzés alatt álló Lukavicába.

Az ENSZ-békefenntartókkal az élen visszavonuló csapatokat azonban a boszniai hadsereg még Szarajevó utcáin megtámadta, és két részre szakította oszlopukat. Belgrádi adatok szerint 42 katonát és tisztet megöltek, további 73-at megsebesítettek, illetve 215-öt fogságba ejtettek.

Ugyanezen a napon a boszniai szerb erők fogságba ejtették Alija Izetbegovic boszniai elnököt és több órán keresztül a szarajevói repülőtéren őrizték. A jugoszláv katonai oszlopot akkor támadták meg, amikor elterjedtek a hírek, hogy fogságba került a politikus.

A belgrádi bírósági szóvivő azt mondta, hogy Ejup Ganic, a boszniai államelnökség volt tagja is a keresett személyek között szerepel. A többi megvádolt személyről Ivana Ramic nem volt hajlandó részleteket közölni. Ganic a belgrádi intézkedést “nevetségesnek" minősítette.