A világháború legifjabb hőse

A történetét bemutató legtöbb feljegyzés szerint Szergej Aleskhov 1936-ban született. Édesapja még a második világháború évei előtt elhunyt, így édesanyja egyedül nevelte őt és három testvérést. A Molotov-Ribbentrop paktumot eltipró német offenzíva hadba hívta két idősebb fivérét, így a Szovjetunió nyugati csücskében fekvő Griny településen 10 éves bátyjával és édesanyjával élte át a pillanatot, amikor a faluban először jelentek meg német katonák. Bár a térség elég korán, már 1941-ben a Harmadik Birodalom haderejének ellenőrzése alá esett, meglehetősen erős partizántevékenység nehezítette a Wehrmacht hódító invázióját. Az ellenállás letörése végett a német parancsnok példát statuáló kivégzéseket rendelt el a partizánok és az őket segítő helyiek ellen. E bosszúhadjáratnak esett áldozatául Szerjózsa édesanyja és fivére is. Az ekkor feltehetően 5-6 éves fiú mindössze annak köszönhette életét, hogy időben ki tudott mászni házuk egyik hátsó ablakán, mialatt a bejárati ajtót német katonák törték be, hogy kirángassák onnan a bent lakókat.

Napokon át bolyongott étlen-szomjan a környéket körbe ölelő erdőben, s talán túl sem élte volna a vadonban, ha az utolsó pillanatban nem talál rá egy szovjet felderítő alegység. Azonnal a legközelebbi harcálláspontra vitték, ahol előbb megetették, majd az orvosi vizsgálatok közepette kikérdezték. Sokkos állapota ellenére a nevét meg tudta mondani, de arra már nem emlékezett, hogy mióta lehetett az erdőben. Édesanyjáról kérdezve sírásban tört ki. A 142. lövészezred felderítőtisztje, Mikhail Vorobiev őrnagy később úgy emlékezett vissza a szakadt rongyokban előtte reszkető fiúra, hogy Szergej látványa egyenesen sokkolta, s úgy érezte, azonnal nekirohan a frontnak és végez az összes elé kerülő nácival. Az őrnagy olyannyira megkedvelte a rémült, de mégis talpraesett gyermeket, hogy kiharcolta felettesei engedélyét az örökbe fogadására, ezzel megmentve Szerjózsát az árvaháztól. Még arról is gondoskodott, hogy az ellátók egy tartalék uniformist a méretére szabjanak, egyúttal az élelmezése érdekében felvetette őt az ezred hivatalos állományába is. Egyes források úgy tartják, hogy a még fogadott anyáról is gondoskodott magának, hiszen állítólag ő ismertette össze az őt ápoló nővérkét Vorobiev őrnaggyal, aki később feleségül is vette a fiatal nőt.

Fogadott apja természetesen óvta őt minden veszélytől. Szárnysegédjeként futárfeladatokkal bízta meg, amelyek során a különböző hátra vont egységek között újságokat, jelentéseket és üzeneteket kézbesített. Harcok alkalmával vizet és lőszert cipelt. Egy futárfeladat teljesítése alkalmával azonban gyanús alakokra lett figyelmes. Ezt jelentette is parancsnokapjának, aminek köszönhetően rövidesen kiderült, hogy német felderítők bújtak meg a közelben. Szergej szemfülességének hála azonban, hamar ártalmatlanították az ellenséget.

A történetírás jegyez még egy esetet, amikor állásaikat német tüzérségi tűz tépázta. Az egyik robbanás összedöntötte apja fedezékét, s miután a segítségére siető Szergej belátta, hogy egyedül képtelen kihúzni az őrnagyot a romok alól, elszaladt erősítésért. Bátor tettéért Vaszilij Ivanovics Csujkov marsall katonai érdemrendet, valamint egy pisztolyt adományozott neki.

Az immár kitüntetéssel is büszkélkedő közlegény követve ezredét 1942 késő őszén felvonult a Sztálingrád környéki harcok színhelyére. Az elkerülhetetlen frontszolgálat során repeszt kapott a lábába, amely kisebb fokú sebesülést édesapja csak azért nem bánt, mert így egy az ütközetektől távoli, biztonságos hadikórházba küldhette fiát. A könnyebb sérülés viszont gyors felépülést is jelentett, aminek eredményeként még Sztálingrád ostroma alatt visszatalált apa-parancsnokához. 

Mondhatni csodával határos módon úgy harcolták végig a háborút, hogy egyikőjüknek sem esett semmi baja. Végül, 1945 után Cseljabinszkben telepedtek le. Csujkov marsall, emlékezve a fiú érdemeire, ragaszkodott ahhoz, hogy katonai iskolába kerüljön. Így is történt. Szergej a Tula Suvorov katonaképzőt 1954-ben végezte el, amelyet követően jogi diplomát szerzett és ügyészként, jogi tanácsadóként helyezkedett el. Még a második világháború lezárásakor megkapta a Németország feletti győzelem emlékére alapított szovjet kitüntetést, amelyet 1985-ben kiegészített a Nagy Honvédő Háború Kitüntetés is.

Öt évvel később, 1990-ben elhunyt.