Adassék hála és tisztelet a hősöknek

A lélekharang megkondításával vette kezdetét a magyar földön elesett nemzeti és más nemzetekhez tartozó hősök emlékezete, melyen a katonai elöljáró úgy fogalmazott: „mi, katonák tisztában vagyunk azzal, hogy áldozatokat kell hoznunk. Tudjuk, hogy olykor a legnagyobb árat fizetjük mások szabadságáért: az életünket adjuk. Azok, akikre ma emlékezünk, ennek tudatában, ezzel a teherrel vállalkoztak rá és végezték szolgálatukat. Sokan közülük hőssé váltak és örökké példaképként élnek tovább emlékezetünkben.”

„De ott vannak azok is, akiknek nem adatott meg a hősi emlékezet. Gondoljunk azokra, akik névtelenül váltak eggyé az Isonzó-folyóval és a dolomitok bérceivel. Gondoljunk azokra, akiket elragadott az orosz tél vagy a szovjet forgószél. Gondoljunk azokra, akikről családjuk sem tudta, hogy élnek vagy haltak” – emlékeztetett Takács Attila altábornagy.

„Adassék hát dicsőség, tisztelet és hála mindazoknak, akik életükkel áldoztak a kötelességteljesítés és a hazaszeretet oltárán, akik miatt ma itt állhatunk. Reméljük és hisszük, hogy az áldozatuk nem volt hiábavaló, mert vérük a szabadság palántáját táplálta” – zárta ünnepi gondolatait a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese.

„Itt vagyunk, hogy tisztelegjünk hőseink, köztük a zsidó munkaszolgálatos testvéreim előtt, akik kitartottak az emberiesség és az összetartás eszméje mellett sokszor a legnehezebb körülmények között is. Az itt nyugvó katonák nem csak egyenruhát viseltek, hanem azt az eltökélt szándékot is, hogy megvédjék otthonaikat, szeretteiket és hazájukat” – fogalmazott kegyeleti imájában Totha Péter Joel vezető tábori főrabbi.

„Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi” – gróf Széchenyi István nyughelyének bejáratára felvésett szavakkal emlékezett a hősökre Szabó Ferenc alezredes, protestáns tábori püspök-helyettes. Mint hangsúlyozta, „a komor mondat alapvető igazságot fogalmaz meg, mely jól illik ahhoz a pillanathoz, amikor mindannyian szembesülünk az elmúlás gondolatával, s jól illik az alkalomhoz, amikor a két világháborúban elhunyt katonáinkra emlékezünk.”

„A földi élet vége az emberi értelmet a határkérdés megoldhatatlanságával szembesíti, egyedül Jézus Krisztus feltámadása nyitott meg egy olyan ablakot, amelyen át a hit reménysége be tudja világítani az elmúlás, a halál sötétségének világát, s ahol sajátságosan megérinthető a te kezed, Urunk” – fogalmazott kegyeleti imájában Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök.

Az esemény zárásaként koszorút helyezett el az emlékműnél – mások mellett – Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese; Horváth Tamás, a HM Katonai Örökség Főosztály főosztályvezetője; Manfred Hanzl dandártábornok, a Budapesti Katonai Attasétestület doyenje; illetve Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója.