Akinek a szövetségesek és a nácik egyaránt hátat fordítottak

Szöveg: Révész Renáta | 2010. augusztus 13. 6:46

Mintegy 23 éve, 1987. augusztus 17-én, életének 93 életévében halt meg az utolsó, háborús bűnök miatt bebörtönzött náci vezető, Rudolf Hess. Az ellentmondásos személyiségű – sokak által őrültnek tartott – férfi éppúgy hunyt el, ahogy élt: furcsa, máig tisztázatlan kérdéseket hagyva maga után.

A nácik valószínűleg kivégezték volna, ha valaha ismét kiadják számukra, de az angolok sem tartották hősnek, sőt: bebörtönözték, majd a nürnbergi perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A II. világháborút követő óriási perben a vádlottak jelentős részét halálra ítélték. A második legsúlyosabb, leghosszabb – és valóban életének utolsó napjáig fennálló – ítéletet Rudolf Hess kapta. A Führer egyik jóbarátja, aki már a háború első éveiben kegyvesztetté vált Németországban, a londoni Towerben várhatta ki a nagyhatalmak csatározásának végkifejletét.

Az egykori jóbarát árulóvá válik

Rudolf Hess már az első világháborúban is harcolt, ahol háromszor sebesült meg. A háború után rövidesen már

Hitler legbelsőbb baráti társaságába tartozott, majd a személyi titkára lett. Személyes kapcsolatuk akkor mélyült el, mikor a müncheni sörpuccsot követően mindketten börtönbe kerültek. Hitler ekkor írta meg a Mein Kampf-ot, amelyet – mivel írás helyett jobban szeretett diktálni – Hessnek mondott tollba, aki írógépén szorgosan papírra vetette vezére gondolatait.

A náci párt 1933-as hatalomra kerülését követően úgy gondolhatnánk, hogy egy ilyen bensőséges kapcsolatból Rudolf Hess is sokat profitált. Ez eleinte így is volt, ám később megjelentek a színen Hitler új követői, és az ideggyenge Hess velük már nemigen jutott közös nevezőre. Leginkább Hermann Göringgel voltak komoly összetűzései, hiszen ekkor még Hess volt a Führer helyettese, de jól látszott, hogy erre a pozícióra más is áhítozik.

Hess éppen ezekben az években követte el mindazon bűnöket, amelyek miatt a II. Világháborút követő éveit elzárva kellett töltenie. Mint a „Führer helyettese" cím birtokosa, az ő szignója is szerepel több olyan törvényen, melyek a faji megkülönböztetés érdekében jöttek létre. Közvetlen környezete tudta róla, hogy gyengék az idegei, de a Hitlerrel közös börtönévek miatt mégis megközelíthetetlennek számított. Elnézték neki az olyan „furcsaságokat", mint a személyes szimpátia az angolokkal: Hess még meg is tanult angolul, és ellenezte, hogy Németország és Anglia között háború robbanjon ki. Amikor ez mégis elkerülhetetlenné vált, szorgalmazta a kiegyezést, előzetesen mégsem feltételezte róla senki, amit végül 1941-ben megtett. Ekkor ugyanis titokban Skóciába repült, ahol Hitler helyetteseként béketárgyalásokat akart lefolytatni az angolokkal. Ám ahelyett, hogy tárgyalópartnerként kezelték volna, letartóztatták és börtönbe zárták.

Hitler tombolt, mikor tudomást szerzett egykori cellatársa, barátja és helyettese akciójáról. Hesst hivatalosan is gyengeelméjűnek nevezték, és megkérdőjelezték a beszámíthatóságát. Ám a náci felelősségre vonás elmaradt: Hitler és Hess már soha többé nem találkoztak. Hess a háború végéig angol fogságban maradt, Hitler sorsa pedig négy évvel később berlini bunkerében pecsételődött meg.

Felelősségre vonás kérdőjelekkel

Hess több szempontból is kilógott a nürnbergi tárgyalóterem vádlottak padján ülő társai közül. Egyrészről ő volt az egyetlen, aki beszélt angolul, ezért nem használt tolmácsgépet az eljárás ideje alatt. Másrészt míg a többieknek leginkább a háború idején elkövetett rémtetteik miatt kellett szembenézniük az igazságszolgáltatással, addig Hess a tárgyalást megelőző években – tehát a háború java részében – már nem is tartozott a politikai hadszíntér szereplői közé. És bár nem ítélték halálra, mégis a második legsúlyosabb ítéletet rótták rá: életfogytiglani börtönt.

Mégsem az ítélet az, amin még ma is meglepődnek a történészek – és ami az összeesküvés-elméleteket táplálja –, hanem hogy ő volt az egyetlen, aki valóban le is töltötte a kiszabott életfogytiglant. Egyesek úgy vélték, az angliai börtönévek során történt valami, ami miatt többet nem akarták szabadon engedni. Sőt, olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy az igazi Hess tulajdonképpen meghalt, csupán egy hasonmását ültették a vádlottak padjára.

Tény, hogy az utána következő évtizedek sem adtak választ a rejtélyekre, épp ellenkezőleg: még jobban felerősítették azokat. Ahogy teltek az évek, úgy szabadultak sorban a náci háborús elítéltek. Akadt, akinek megromlott egészségi állapota miatt, másnak egyéb okokból kurtították meg a megítélt börtönéveket.

Edmund Veesenmayer például – aki deportálásokban is részt vett, de jelentős szerepe volt a magyarországi nyilas hatalomátvételben – 20 évet kapott, de büntetését felére csökkentették, majd már 1951-ben szabadon engedték. Vagy ott volt a még ismertebb Albert Speer, aki – feltehetően azért, mert elismerte személyes felelősségét a II. világháborúért – szintén „csak" 20 évet kapott, és 1966-ban szabadult a spandaui börtönből. Nem tétlenkedett az elzárás évei alatt sem: megírta emlékiratait.

Két másik személyt ítéltek életfogytiglani börtönre Nürnbergben: Walter Funk gazdasági miniszter, a Reichstag vezetője megromlott egészségi állapota miatt 1957-ben elhagyhatta a börtönt. Négy évvel később, szabadlábon halt meg. A másik életfogytiglanos, a háború éveiben a haditengerészet vezetői posztját betöltő Erich Raeder szintén egészségi állapota miatt 1955-ben léphetett ki a spandaui börtön kapuján. Õ öt évvel később, 1960-ban halt meg.

Hess elzárva – a külvilág kizárva

Az előző elítéltekkel szemben Rudolf Hess tevőlegesen nem volt részese a II. világháború rémtetteinek, már londoni börtönéből nézte végig, hogy buknak el egykori bálványai, párttársai a saját maguk által teremtett földi pokolban. Mindezek ellenére egyedül ő maradt rácsok mögött, és máig sok a kérdőjel, hogy miért. Soha nem adott interjút, nem írt emlékiratokat, nem igyekezett tisztázni a történelem során betöltött szerepét. Vagy – újabb kérdőjel – nem engedték neki. Börtönben töltött több mint négy évtizedet, miközben a spandaui börtön, ahova a többi nürnbergi elítélttel együtt a ’40-es években bevonult, lassan elnéptelenedett. A fegyintézet 1966-tól már egyedül Hessnek adott „otthont", és ez így is maradt a század utolsó előtti évtizedéig. Ekkorra Rudolf Hess már a kilencvenes éveit taposta. Természetesen ő is próbálkozott kérvényekkel, amivel megpróbálta elérni, hogy – megromlott egészségi állapota miatt – földi életének utolsó éveire engedjék ki börtönéből, ahol már csak ő – és persze a személyzet – lézengett. Ám ami más náci bűnösök esetében meghallgatásra lelt, az Hessnél nem működött. Bár egyes források szerint mind a németek, mind a szovjetek, mind az amerikaiak engedték volna a gyenge, idős nácinak, hogy távozzon a börtönből, a kegyelmi kérvényeket az angolok mindannyiszor megvétózták.

Hess élete végül 1987-ben ért véget. Egy augusztusi napon a börtön nyári kertjében találták holtan, a nyaka körül elektromos kábellel. A hivatalos álláspont szerint öngyilkos lett, zsebében egy írást találtak, amit búcsúlevélnek véltek. Kérdés persze itt is akadt bőven: egy 93 éves reszketeg, gyenge, megromlott egészségű ember hogy tudta kivitelezni az öngyilkosságot? Ráadásul aki évtizedeken keresztül tűrte sorsát, az miért pont élete legvégén dönt az önkéntes halál mellett? Az összeesküvés-elméletek ellenzői ugyanakkor joggal mutatnak rá: ha a nagyhatalmakra bármilyen veszélyt jelentett volna, akkor nem várnak a likvidálásával ennyit. Ráadásul már senki nem volt jelen a politikai színtéren sem azok közül, akiknek esetleg árthatott volna. A spandaui börtönt Hess halála után nem sokkal lebontották, azóta bevásárlóközpont épült a helyére.

A Hess-szel kapcsolatos iratokat az angolok 2017-ig titkosították. Hét évet tehát még biztos várni kell arra, hogy valamit megtudhassunk erről a rejtélyes figuráról, de valószínű, hogy a vele kapcsolatos kérdések nagy része örökre megválaszolatlanul marad.