Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aknarobbanásban halt meg a tűzszerész

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 23. 7:24

Aknarobbanás következtében életét vesztette egy tűzszerész, egy másik pedig megsebesült csütörtökön Boszniában. A szakemberek Szarajevótól délre, az Igman-hegy lábánál végeztek aknamentesítő munkálatokat, amikor baleset érte őket. A sebesültet kórházban kezelik, s bár nyakába és arcába több repesz fúródott, sérülései nem életveszélyesek.

Hivatalos becslések szerint Bosznia-szerte körülbelül 220 ezer taposóakna és egyéb robbanószerkezet rejtőzhet még a földben. Ezeket mind az 1992-95-ös boszniai háború idején helyezték ki.

Az érintett területek nagysága 1550 négyzetkilométert fed le, majdnem akkorát, mint Nagy-London. Ez azt jelenti, hogy Bosznia területének mintegy 3,5 százaléka van “aláaknázva", ami a népesség egyharmadára, azaz egymillió emberre nézve jelent veszélyt.

A háború befejeződése óta eltelt 15 év során mintegy 1600 boszniait ért baleset taposóakna robbanásában, közülük 500 halt meg. Tűzszerészek közül 60 sebesült meg, 40 pedig meghalt.