Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alapítványi látogatás a helikopterbázison

Szöveg: Papp Béla főhadnagy |  2011. október 31. 18:49

A LIA Alapítványi Általános Iskola és Szakközépiskola diákjai látogattak el október 26-án, szerdán az MH 86. Szolnok Helikopterbázisra, ahol az érkezőket Kiss Róbert mérnök ezredes, a bázis törzsfőnöke fogadta.

A köszöntő után Koller József ezredes, a bázis parancsnokhelyettese tartott előadást, ismertetve az egység történetét, valamint az alaprendeltetésből adódó feladatokat. Koller ezredes külön említést tett a természeti katasztrófák elleni védekezésben vállalt szerepről, az állandó készenlétben lévő légi kutató–mentő és légi sugárfelderítő szolgálatokról. Előadásában a parancsnokhelyettes beszélt a bázis afganisztáni szerepvállalásáról, ahol jelenleg két helikopteres tanácsadó csoportot, az Air Mentor Team-et, valamint az Air Advisory Team-et biztosítja az alakulat.

A tanulókat elkísérte dr. Koncz Kornélia, az iskola főigazgatója is, aki az előadás utáni megbeszélésen találkozott a bázis parancsnoki állományával, s Mádi Lajos alezredestől, a bázis kiképzési főnökétől tájékoztatást kapott a KatonaSuli program részleteiről.

Eközben a diákok megtekinthették a bázison rendszerben lévő technikai eszközöket, valamint kipróbálhatták a Repülőfelkészítési Főnökség két szimulátorát.

1595926825
 
1595926825
 

 Fotó: A szerző felvételei