Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Áldás a misszióba indulóknak

Szöveg: Bártfai László őrnagy |  2011. szeptember 7. 18:19

Bíró László, a Magyar Honvédség katolikus tábori püspöke is elbúcsúzott az afganisztáni PRT misszióba indulóktól, valamint az egyéni beosztásokba készülő katonáktól a debreceni repülőtéren.

„Nehéz helyzetekben is becsülettel helytállni, ez a feladat lebegjen önök előtt" mondta beszédében a püspök atya, továbbá hozzátette, hogy „ne csak a rossz dolgokra figyeljünk oda, a pozitívumokat is vegyük észre, hisz annyi szépség és érték vesz körül bennünket, még egy idegen országban is. A bajtársiasság, a becsület, a hazaszeretet, a család, a hit, ezek mind olyan értékek melyekből erőt meríthetünk."

A püspök gondolt az itthon maradottakra is megáldotta őket, és számukra, „igaz hűséget, kitartó állhatatosságot" kért az imában.
Befejezésül azt kívánta az útba indulóknak, hogy ne csak szerencsés megérkezésük legyen, hanem boldog hazatérésük is.

1595924137