Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Államtitkári látogatás az Eurosatory kiállításon

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2024. június 20. 10:47

Dr. Kutnyánszky Zsolt, a HM védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkárának vezetésével hivatalos magyar delegáció látogatott Párizsba, az Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításra.

Eurosatory24_VSHFAT_2

A szakma egyik legjelentősebb nemzetközi kiállítását 1967-ben hívták életre és két évente rendezik meg. Fontos esemény, ahova a világ minden tájáról érkeznek gyártók, vállalkozások, továbbá az állami- és magán védelmi és biztonságpiac szereplői. Kutnyánszky Zsolt elmondta: Deme László hadfelszerelésért és védelmi innovációért felelős helyettes államtitkárral, Tömböl László nyugállományú vezérezredes, nemzeti hadfelszerelési igazgatóval, valamint szakértő kollégáikkal végiglátogatták a hazai haderőfejlesztési programban résztvevő kiemelt partnereiket.

Megnéztük a magyar VEX pavilont is, amely több mint tíz cégnek biztosított lehetőséget termékei bemutatására. A standnál csatlakozott a delegációnkhoz Habsburg György, Magyarország párizsi nagykövete is – mondta az államtitkár.

A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alatt álló, 2021-ben alapított, állami tulajdonú vállalat. Elsődleges célja a magyar védelmi ipar támogatása, valamint az exporttevékenység fejlesztése és erősítése, a hosszútávon fenntartható hazai védelmi ipari gyártás és kutatás-fejlesztés.