Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Célzás, lövés és győzelem

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Pintér Ákos |  2024. június 20. 13:07

Mintegy négyszázan mérik össze tudásukat a Magyar Honvédség Lőbajnokságán az izbégi lőtéren június 19-én, szerdán és 20-án, csütörtökön.

„Ez a lőverseny a katonák és katonai szervezetek egyik legkatonásabb megmérettetése, ha élhetek hangzatos kifejezéssel. A lőkészség, a fegyelem, a harcászati ismeretek összeadódnak ebben a versenyágban” – mondta lapunk kérdésére Frankó Imre ezredes, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka az akadémia és az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság közös szervezésében lebonyolított eseményről. Mint kifejtette: csúcstechnológiát alkalmazó haderőben magasszintű elvárás az egyéntől, a kisebb és nagyobb szintű alegységektől, hogy sikeresen teljesítsék a lőkiképzést, a lőeredményeik pedig minél profibbak legyenek. Az MH Altiszti Akadémia parancsnoka elmondta: a Magyar Honvédség fontosnak tartja, hogy fejlesszék a különböző regionális lőversenyeket.

„Egyre nagyobb az érdeklődés az MH Lőbajnokság iránt, az idei évben mintegy száz-százötvennel több versenyzőnk van, mint 2023-ban. Az idei év valódi különlegessége azonban jelentősebb: a versenyszámokat a Magyar Honvédségben újonnan rendszeresített Bren gépkarabélyokkal és CZ fegyverekkel hajtják végre” – hangsúlyozta.

202406017_Izbég-Lőbajnokság_PAKO_-12

„Az új fegyverekkel kapcsolatban az az elsődleges célunk, hogy először a kisebb távolságokra tanítsuk meg a katonákat a leghatékonyabban lőni. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy a lövész sokkal hatékonyabban tudjon akár szelektív találatot, vagy minél pontosabb halálos találatokat leadni. Emellett fontos azt is megtanítani, hogy miként oldja meg a katona az egyre nagyobb távolságokra lévő tűzfeladatokat. Érzésem szerint már kisebb távolságokra jól tud lőni az állomány, hamarosan pedig a nagyobb távolságokról is elmondható ugyanez. Az éjszakai lőgyakorlatok is ugyanolyan fontosnak számítanak, mint a nappaliak, hiszen a harctevékenység jelentős része sötétben történik” – részletezte.

Az idei versenyről szólva Frankó Imre ezredes kiemelte, hogy szerdán a gépkarabélyos lövészeté, csütörtökön a pisztolylövészeté lesz a terep.

202406017_Izbég-Lőbajnokság_PAKO_-8

„Tucatnyi versenyszám van, amelyben eredményt hirdetünk. Vannak az egyéni versenyszámok, például az úgynevezett statikus, helyből végrehajtott lövészet, de van olyan is, amikor mozgásból kell végrehajtani a versenyszámot. Emellett a csapatversenyek is sok izgalmat tartogatnak” – magyarázta.

Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár kötelékében szolgáló Salánki Evelin törzsőrmester az MH Lőbajnokság mindkét napjára nevezett. „Amikor tavaly először vettem részt a bajnokságon, egy kicsit még hadilábon álltam a fegyverkezeléssel, de azóta eltelt egy év: a megfelelő és kitartó gyakorlásnak hála már az első idei napon sokkal többet, jobbat, pontosabbat tudtam lőni, mint az előző évben” – értékelte a honvedelem.hu kérdésére válaszolva. Az MH Sportszázad korábbi, sokszoros magyar bajnok cselgáncsozó tagja kiemelte: a tatai alakulat katonájaként alapvetően a szomódi lőtéren sajátította el a lövészetet.

202406017_Izbég-Lőbajnokság_PAKO_-26

A szerdai versenynap kapcsán kiemelte: nem könnyű harmincöt Celsius-fokos melegben szabadtéri sporteseményen részt venni, de a szervezők nem csak ebédről és hűsítő folyadékról, hanem pihenőidőről és árnyékról is gondoskodtak.

Fő a biztonság!

Az MH Lőbajnokságon harmincöt lőtérszolgálati személy felel az izbégi mezőkön zajló események biztonságos és szabályos kivitelezéséért, köztük döntnökök, céllapcserélők és figyelők. „Három zászló van a lőtéren. A piros zászló a tűzszakaszt jelzi: kizárólag onnan szabad tüzelni. A fehér zászlónál kapjuk az első vezényszót, a megnevezés: megindulási terepszakasz. Leghátul található a sárga zászló, ahol a tárazást végezzük” – mutatta be a terepet Maczó Tibor törzszászlós, az MH Altiszti Akadémia Kiképzési Főnökség beosztott zászlósa.