Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai hadihajó haladt át a Tajvani-szoroson

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. április 19. 15:10

A Milius amerikai romboló áthaladt április 16-án, vasárnap a Tajvani-szoroson, amit az amerikai haditengerészet rutinműveletnek nevezett, alig pár nappal azt követően, hogy Kína befejezte a sziget közelében végzett hadgyakorlatot.

Az amerikai 7. flotta tájékoztatása szerint az Arleigh-Burke osztályú rakétaromboló a nemzetközi jognak megfelelően, a nyílt tengeren hajózott át a szoroson, és a művelet arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok kiáll a nyitott és szabad indiai- és csendes-óceáni térség mellett. Az Egyesült Államok a vitatott hovatartozású Dél-kínai-tengeren is rendszeresen hajt végre hasonló, demonstratív műveleteket.

A Milius az előző héten az egyik olyan mesterséges szigetet közelítette meg, amelyet Kína alakított ki az ellenőrzése alatt álló területen, és amelyet ugyanakkor más országok is maguknak követelnek.

A kínai hadsereg az előző héten a precíziós csapásmérést és Tajvan blokád alá vonását gyakorolta, a művelet múlt hétfőn ért véget.

Kína szakadár tartományának tekinti az 1949, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta saját kormányzattal rendelkező szigetet. A kínai vezetés deklaráltan figyelmeztetésnek szánta a Tajvan közelében rendezett hadgyakorlatot, miután Caj Jing-ven tajvani elnök találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével.

A Milius áthaladását követően a kínai hadsereg azt közölte, hogy figyelemmel követte a történéseket, és továbbra is magas szintű készültségben van. Kína sosem mondott le nyíltan arról, hogy akár erővel is visszaszerezze az ellenőrzést Tajvan fölött.