Amikor a tárgyak mesélnek
Szöveg: Balatoni Kitti | 2021. november 7. 15:40Vannak olyan háborús történetek, amelyek a homályba vesznek, hiszen pontos ismerőjüknek talán sohasem volt lehetősége továbbadni őket. Azonban a katonák által egykor használt tárgyak bizonyos mértékben mégis árulkodhatnak az el nem mesélt történetekről. Az Europeana oldalán megtekinthető virtuális kiállításon olyan tárgyakat mutatnak be, melyeket brit, német, ír, luxemburgi, dán és szlovén magánemberek családi, vagy gyűjtött emlékeiből állítottak össze és amelyek a Nagy Háborúhoz kötődnek. Ezek közül mutatunk be néhányat.
A katonák felszerelésének fontos részét képezték a fegyverek, a lőszer, az egyenruha, az élelmiszer és a víz. Sokan azonban még ennél is lényegesebbnek látták azokat a személyes tárgyakat, amelyeket magukkal vittek. A katonák olykor szerencsét hozó apró tárgyakat is a csomagjaikba rejtettek. Ezek lehettek a szeretteikről készült fényképek, vagy a bátorságról szóló írások, könyvek, vallási tárgyak, illetve különféle kabalák.
Olykor éppen ezek a hétköznapi tárgyak képezték a legnagyobb értéket. Különösen akkor, ha megmentették valakinek az életét, mint ahogyan bizonyos esetekben például egy fémdobozka tette. William Andrews életét egy éppen erre a célra készített tárgy, egy sisak mentette meg egy német repeszdarab közvetlen találatától. A hadnagyként, megbízott kapitányként és őrnagyként a brit Királyi Mérnököknél (Sappers) egykor szolgáló katona mindenképpen szerette volna megőrizni unokáinak a tárgyat, ezért meggyőzte a fiatal tisztet - aki a sisak kidobását javasolta-, hogy tartsák meg. A harcos fia, Michael Andrews és unokája, Vincent Murphy valóban láthatták az életet mentő sisakot, amely egy ikonikus családi emlékművé vált.
Voltak azonban, akik számára nem adatott meg a túlélés. Az ő történetüket nem csupán kiegészítették a tárgyak, valóban helyettük beszéltek. Az is sokat jelenthet a hozzátartozóknak, ha az a bizonyos tárgy az utolsó emlék a fonton harcoló szerettüktől. George Cavan törzsőrmester egy gyufaskatulyában juttatta el utolsó üzenetét családjának. A katonát hirtelen vezényelték át, emiatt nem maradt ideje elbúcsúzni feleségétől és kislányaitól. 1918. március 29-én, amikor a csapatszállító vonat egy otthonához közeli állomáson ment keresztül, egy papírcetlire írt üzenetet, amelyet egy gyufásdobozba tett és kidobott az ablakon. Az üzenetre egy járókelő talált rá, aki eljuttatta a családhoz. Nem sokkal később, 1918. április 13-án a férfi életét vesztette a nyugati fronton.
A 41. gyalogezred 22. ideiglenes zászlóaljában szolgáló Victor Mitkiewicz kadét katonai kenyérzsákját a szlovén Silvester Kovačič dornberki házának padlásán találták meg. Nem csupán a zsák mesélt az egykori katonáról, leginkább a benne talált levelek sorai árulkodtak. Az egyik egy el nem küldött levél volt, melyet édesanyjának címzett, de előkerültek anyukájától, kedvesétől és testvérétől érkezett lapok is. A szlovén férfitól többen szerették volna megvásárolni a zsákot, ő azonban azt reméli, visszakerül majd Victor Mitkiewicz leszármazottaihoz.
