Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Anan tábornok a befutó?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 13. 18:35

Az amerikai védelmi minisztérium Számi Háfez Anan tábornokkal, az Egyiptomot kormányzó katonai tanács második emberével fonta legszorosabbra kapcsolatait, aki az ország leendő kormányában kulcsszerepet tölthet be – jelentette pénteken a The New York Times. A 63 éves Anan tábornok, vezérkari főnök a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsában a 75 esztendős védelmi miniszter, Mohamed Husszein Tantavi jobbján foglal helyet, ami arra utal, hogy ő lehet majd a testület következő elnöke.

A katonai tanács ígérete szerint augusztusban a legnépesebb arab országban választásokat tartanak. A testület korábban aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy még Amr Músza, az Arab Liga leköszönő főtitkára sem lenne képes egyesíteni az országot.

Szakértői körben ezért mérlegelni kezdték annak lehetőségét, hogy Anan jelöltesse magát a választásokon, amit azonban mind a Pentagon, mind pedig az egyiptomi hadsereg elvetett.

A tábornok azonban a leendő kairói kormány erős embere lehet, aki, hűen az egyiptomi hadsereg hagyományos szerepéhez, a háttérből mozgathatja majd a szálakat.

Anan tábornok az egyiptomi tisztek új nemzedékével szemben még nem az Egyesült Államokban, hanem a Szovjetunióban és Franciaországban folytatott katonai tanulmányokat.

A fiatalabb tisztek által csak „Mubarak ölebeként" emlegetett Tantavival ellentétben, akiben az amerikaiak a gazdasági reformok ellenzőjét és a hadsereg gazdasági érdekeltségeinek haszonélvezőjét látják, Anan a professzionális katonák értékrendjét képviseli, s tevékenységében mindig is a hadsereg modernizálására és ütőképességére összpontosított.

Megfontolt, ravasz embernek tartják, aki kiválóan ért a hivatásához. Anan tábornok napi telefonkapcsolatban áll a Pentagonnal. Egyiptomi források szerint alkalmanként alkoholt is fogyaszt.

Hosszú ideje Anan tábornok volt az, aki a kétoldalú katonai cserekapcsolatok keretében a páratlan években az Egyesült Államokba látogató egyiptomi katonai küldöttség vezetője volt. Idén januárban is éppen egy ilyen hivatalos útról kellett hazatérnie, amikor Egyiptomban a hadsereg vette át a rendfenntartást.

A kölcsönös vizitek alkalmával a felek rendszerint arról tanácskoztak, hogy Kairó mire költse el a számára Washington által folyósított évi 1,3 milliárd dolláros katonai segélyt. Az 1978-as, az Izraellel megkötendő békéről született Camp David-i békemegállapodás óta Egyiptom összesen 35 milliárd dollárnyi ilyen támogatást kapott.

A lap megjegyzi, hogy a katonai tárgyalásokon Egyiptom rendre a legmodernebb amerikai haditechnika megvásárlására törekszik, azt azonban a Pentagon magának kívánja megtartani.