Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Annan: kudarcot vallottak a nemzetközi erőfeszítések

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. július 8. 18:46

Kofi Annan elismerte, hogy kudarcot vallottak a szíriai helyzet politikai megoldására irányuló nemzetközi erőfeszítések. Az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja a Le Monde című francia napilapnak adott, szombaton megjelent nyilatkozatában rámutatott: jelentős erőfeszítéseket tettek a helyzet békés és politikai rendezésére, de „nyilvánvalóan kudarcot vallottunk”, és nincs semmiféle garancia az esetleges sikerre.

Annan megítélése szerint be kellene vonni a rendezésbe Iránt, amely régi szövetségeseként befolyással bír Szíriára, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. A különmegbízott úgy vélte, túl gyakran összpontosul a bírálat Oroszországra, miközben kevés szó esik azokról az országokról, amelyek fegyverek és pénz küldésével támogatják a konfliktus katonai szereplőit, tovább súlyosbítva ezzel a helyzetet.

Kofi Annan április közepén életbe lépett hatpontos béketerve tűzszünetet irányzott elő a kormányerők és a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere ellen fegyveresen küzdő lázadók között, ám ez az előírás holt betű maradt. A tűzszünet ellenőrzésére kivezényelt fegyvertelen ENSZ-ellenőrök szállodai szobájukban rekedtek az erőszak kiszélesedése miatt.

Emberjogi aktivisták közlése szerint csak szombaton több mint 50, a héten pedig legalább 800 ember vesztette életét.

Kofi Annan védelmébe vette az ENSZ-ellenőröket, emlékeztetve arra, hogy nem az erőszak leállítása volt a feladatuk, hanem a tűzszünet betartásának figyelemmel követése.

CímkékENSZjog