Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A jól megérdemelt jutalom

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. július 8. 20:57

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem – jogelődjének hagyományait követve – fontosnak tartja a diákok tudományos tevékenységének patronálását. Az idei évben a legjobb pályamunka Klárik Leila másodéves honvédtiszt-jelölt nevéhez fűződik. A leendő katonatiszt az első díj mellé egy jutalomutat is nyert: mentorával, Takács Zoltán őrnaggyal ellátogathatott Szarajevóba. Élménybeszámolóját az alábbiakban olvashatják.

T

1595938534
DK dolgozatomért különdíjat kaptam, aminek köszönhetően konzulensemmel és egyben mentorommal – a TÁMOP 4.2.2./B-10/1-2010-0001 „Kockázatok és válaszok a tehetséggondozásban" című pályázat keretében – lehetőségem nyílt két napot eltölteni a szarajevói Butmir táborban, ahol az EUFOR ALTHEA misszióban résztvevő magyar katonák békefenntartói feladatokat látnak el.

A pályázat eredeti célja az volt, hogy a tehetségkutatás szellemében lehetőséget adjon dolgozatom folytatásához, a személyes tapasztalat gyűjtéséhez, valamint az, hogy elősegítse a mentor-mentorált kapcsolat erősítését, mélyítését.

Az első nap reggelén, a kontingens parancsnokánál tett látogatást követően egy előadássorozaton vettünk részt. Ennek során megtudtunk minden lényeges információt a misszióról, a Bosznia-Hercegovinában szolgáló magyar kontingens struktúrájáról, feladatairól, valamint a helyiek közötti konfliktus lényegéről.

Délután körbevezettek minket a táborban, megnézhettük a körleteket, a könyvtárat, az edzőtermet, a Magyar Házat és azokat a kávézókat, ahol a katonák a nap végén kikapcsolódhatnak.


A második napon Szarajevóban jártunk.  Megnéztük a „Remény Alagútját", majd sétát tettünk az Óváros bazároktól és étkezdéktől hemzsegő szűk utcáin. Megkóstoltuk a helyi ételeket és ajándékokat vettünk családtagjainknak. Bepillantást nyertünk egy olyan idegen kultúrába, amelyben három különböző népcsoport él.

Mentorommal együtt felejthetetlen élményeket szereztem a Szarajevóban töltött két nap alatt. Szerencsésnek érzem magam, hogy honvédtiszt-jelöltként alkalmam nyílt egy ilyen utazásra, kevés társam mondhatja ezt el magáról. Dolgozatom folytatásához rengeteg segítséget kaptam, katonai ismereteimet és szakmai kapcsolataimat bővíteni tudtam. A látogatás alkalmával is beigazolódott: a missziós családtámogatásra hangsúlyt kell fektetni, hiszen komoly megpróbáltatás minden katona számára fél évet távol tölteni családjától.

(Klárik Leila honvédtiszt-jelölt)

1595938534