Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Árvízvédelmi készültség Afganisztánban

Szöveg: Dánielné Vígh Krisztina |  2008. december 18. 10:26

Évről évre több száz család házát és termőföldjét veszélyezteti Darya-Baghlan folyó Baghlani Jadid járásban, Qarabaraq és Balucha falunál – tavasszal az árvíz miatt csónakokkal lehetett közlekedni. A folyószabályozási projekt kivitelezésében részt vett a magyar Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium részéről Dr. Kiss Zoltán szakértő, az Afgán Tartományi Vízügyi Hivatal és a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport.

A terveket a helyi Vízügyi hivatal készítette mely két új folyómeder kiásásából és új töltések kivitelezéséből állt. Az 5-10 hektáros terület, ahol a munkálatokat végezték, magán- és tartományi tulajdonban van. A folyó két oldalán elterülő földeken búzát, rizst valamint zöldségféléket termesztenek az itt élő emberek, egy részét pedig legelőnek használják.
Balucha-nál 800 méter, Qarabaraq-nál pedig 700 méter hosszan végeztek munkálatokat különböző földmunkagépekkel 2008. augusztustól novemberig, ez idő alatt 40 méter széles és 1,5 méter mély folyómedret ástak ki melyet összekötöttek a folyó többi részével, valamint a folyó ezen szakaszához két méter magas töltést építettek, azért, hogy az áradások során védve legyenek a lakóházak és a termőföldek.

A két falunál kiépített új folyómeder december 16-án átadásra került, melyen a MH PRT Kontingens Parancsnoka Sándor Zsolt ezredes, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól Dr. Kiss Zoltán, Baghlan tartomány területi kormányzója és helyettese ezen felül Qarabaraq és Balucha falu képviselői vettek részt.
Abdul Jabbar Haqbeen kormányzó és a két falut képviselő személy elmondta, hogy 2500 emberen segített a magyar PRT ezen projekt létrehozásával és, hogy a két faluban élő családok hálásak nekünk a folyószabályozásért mert házaik, termőföldjeik is védve vannak az áradások ellen.

Sándor Zsolt ezredes megköszönte az együttműködést a Tartományi Vízügyi Hivatal mérnökeinek, munkatársainak. Köszönetet mondott az új folyómeder kiásásánál dolgozó munkásoknak, és megköszönte Baghlan Tartományi Kormányzójának a munkálatok folyamán kialakult jó viszonyt, és reméli, hogy ez a jövőben is fenntartható lesz.

fotók: Dr. Kiss Zoltán

1595882454