Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átadták az első szingapúri H225M-et

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2021. április 5. 17:40

Az Airbus Helicopters átadta Szingapúr légiereje részére az első H225M típusú, közepes, többfeladatú, szállító helikoptert. A gyártó a jeles esemény kapcsán egy videót is közzétett, melyben közelebbről is szemügyre vehető a forgószárnyas.

szingapurih225m

A gyártó közleménye szerint szingapúr védelmi minisztériuma még 2016-ban írta alá a szerződést 16 darab H225M megvásárlásáról, amik az elavuló AS332 Super Puma flottát váltják majd. Bruno Even, az Airbus Helicopters elnök-vezérigazgatója elmondta: a mostani átadás egyben annak is jele, hogy a gyártókapacitásuk nem szenvedett nagyobb hátrányt a 2020-ban megjelenő járványhelyzet miatt, így időben le tudták szállítani az első H225M-et Szingapúr részére. Even hozzátette azt is, hogy a két fél kapcsolata igencsak nagy múltra tekint vissza, kezdve a több mint ötven éve szolgálatba állított Aerospatiale SA316B Alouette III típussal; a H225M pedig ennek a sikeres együttműködés újabb példája.

A szingapúri H225M flotta többféle feladatot képes majd ellátni: többek között a kutató-mentő (SAR), légi egészségügyi kiürítés (MEDEVAC), illetve humanitárius és katasztrófavédelmi tevékenységek. A 2016-ban bejelentett H225M beszerzés mellett elavuló CH-47SD Chinook flottáját is modernebbre cseréli Szingapúr: a CH-47F-ből várhatóan 10 gép érkezik majd a régebbi változatok utódjaként.

Az üzemeltetők egyre bővülő körében már 100 darab felett van a hadrendben lévő H225M-ek száma (például Brazília, Franciaország, Malajzia, Mexikó, Thaiföld), melyek eddig már több mint 143 ezer repült órát gyűjtöttek össze.

Forrás: jetfly.hu
Címkékhaditechnika