Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átalakítva – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. november 12. 9:30

Az alapvetően csapatszállító feladatokra készített harcjárművek számos más alkalmazási területen is helytálltak, köszönhetően a mérnökök felkészültségének, illetve a katonák találékonyságának.

MH_magazin_november_borító

Az átalakítások tekintetében a második világháború idején a németek jártak az élen – igaz, részben kényszerűségből. Az Sd.Kfz. 251 féllánctalpas figyelemreméltó teherbírása és a páncélvadász képességek hiánya szülték az egyre erősebb fegyverzettel felvértezett járműveket, melyekre 37, 50, majd 75 milliméter űrméretű páncéltörő ágyúkat, lángszórót, 20 milliméteres légvédelmi ágyút, 81 milliméteres aknavetőt, 280 és 320 milliméteres Wurfkörper föld-föld rakétákat is felszereltek. Emellett ne feledkezzünk meg az infravörös reflektorral ellátott, az éjszakai harchoz alkalmazott Uhu becenevű változatról sem, ami messze meghaladta a korát.

A brit Bren Carrier szintén számos fegyver platformjaként szolgált: elbírta a 6 fontos (57 milliméteres) páncéltörő ágyút, a 107 milliméteres aknavetőt vagy a lángszórót. A járműből készült emellett még egy Praying Mantis (Imádkozósáska) nevű változat is. Az ötlet gazdája Ernest James Tapp volt, aki a géppuskást és a Bren sofőrjét egy koporsószerű, akár 3,8 méter magasra felemelhető fémdobozba helyezte el, hogy ezáltal a sövények, a leomlott házfalak vagy a kőkerítések mögül is hatékonyan és eredményesen lehessen tüzet nyitni az ellenségre. Az 1943-ban bemutatott prototípusban ugyanakkor a brit hadvezetés nem látott fantáziát. Az amerikai M3-as féllánctalpas csapatszállító alapjain szintén készültek önjáró lövegek, 75 és 105 milliméteres ágyúk beépítésével. Főleg az észak-afrikai, valamint a csendes-óceáni hadszíntéren kaptak komolyabb szerepet ezek a járművek, melyek a harckocsialvázra épített típusoknál könnyebbek voltak.

További részletek a Magyar Honvéd magazin november 13-án megjelenő számában!