Spike Lee nem a legkönnyebben emészthető filmekről híres, de amikor új anyaggal jelentkezik, arra érdemes odafigyelni. A Da 5 Bloods nagy valószínűséggel megosztja a nézőket, pedig Lee pont azt csinálja, amit eddig is: társadalomkritikát rendez.
A sztori szerint négy afroamerikai barát visszatér Vietnámba, ahol a háború óta nem jártak. Egykori harcaik színterén akarják felkutatni ötödik bajtársuk holttestét, de ha már ott vannak, nem feledkeznek meg arról a láda aranyról sem, amit egy ütközet előtt rejtettek el a dzsungelben. A faék egyszerűségű és banális történet ellenére ne várjunk könnyed szórakozást: Lee olyan, mint Tarantino, a legostobább cselekményt is képes úgy tálalni, hogy a néző teljes zavarba jöjjön.
A zavar a Da 5 Bloods esetében hatványozottan áll fenn. Az afroamerikaiak problémáját ezúttal ázsiai helyszínre viszi, és egy teljesen speciális szűrőn át mutat be olyan dolgokat, amelyek egy „hagyományos” filmben éppen csak megütnék az ingerküszöböt. A bugyuta történet ugyanis már a film első húsz percében új megvilágítást kap a vietnámiak jelenléte miatt, s nem utolsósorban azért, mert a négy ex-katona olyan terepen jár, amelyen a mai napig idegenként, oda nem illőként bolyonganak. Nem pusztán a vietnámi háború véleményezését látjuk, de azt is, milyen örökséget hagyott az ottaniak körében a konfliktus – lelkileg, egzisztenciálisan, családilag. Lee sorsokat mutat be, a lelkek drámáit, azt a fájdalmat, amely teljesen különbözik a veteránokétól, éppen ezért a háborút új aspektusból képes a vásznon (monitoron) vizsgálni. Mindezt megfejeli az ötödik, elhunyt bajtárs flashbackjeivel. A tragikusan fiatalon elhunyt Chadwick Boseman alakítja Stormin' Normant, aki afféle prófétaként emelkedett ki a többiek közül, s míg azok az aranytól saját boldogulásukat remélték, ő az egyenjogúság melletti küzdelemre használta volna fel. Nem spoiler, hogy nem jött össze neki.
Mi a legzavaróbb és legjobb húzás a filmben? A visszaemlékezések. Lee egészen különös módon oldotta meg az időben visszaugrást: ugyanazok a színészek játsszák fiatalkori önmagukat, akik a jelenben is bóklásznak a dzsungelben. Mégpedig ugyanolyan kinézettel. Öregen. Az egyetlen fiatal közöttük Chadwick Boseman, mindenki más ráncosan, fáradt tekintettel vívja harcát a vietnámi pokolban. Olvastam olyan véleményt, miszerint az alacsony költségvetés miatt Lee spórolt a színészekkel, de ez az irány teljes zsákutca. A rendező a jelent kezdte el összemosni a múlttal, és a határok egy idő után gyakorlatilag eltűnnek. Óriási húzás tőle, zavarba ejtő megoldás, de egy idő után elfogadható azok számára, akik tovább tudnak lépni a vietnámi háború klasszikus ábrázolásán. Mindenki más a saját szemszögéből jogosan húzhatja a száját.
A film másik hátulütője a hossza. A majdnem két és fél órás játékidő nagyon húzós, még sokkal komolyabb alkotásoknál is. Azt azért el kellene fogadni, hogy a monstre hosszú filmek ideje leáldozóban van, és a néző csak nagyon indokolt esetben hajlandó elfogadni ekkora töménységet. A Da 5 Bloods esetében ráadásul mindez teljesen indokolatlan. A sztorit lazán el lehetett volna mesélni bő másfél órában, emiatt a film időnként idegesítően unalmassá, egysíkúvá és monotonná válik. És ezt a tényt még az sem feledteti, hogy a Netflixen mutatták be. Két kávészünettel sikerült végignéznem, s akkor még finoman jelzem, mennyire vártam a végét.
Lee teljes stíluskáoszt teremt a Da 5 Bloodban. Ez természetesen a legátgondoltabb, legtudatosabb döntés a rendezőtől, de éppen ez a másik összetevője, amiért sok néző nem nagyon tud mit kezdeni a mozival. Vígjátéki elemek, B-kategóriás filmes poénok és a legmélyebb drámai összetevők kutyulódnak össze, néha ugyanabban a jelenetben, de olyan piszkosan, hogy néző legyen a talpán, aki eldönti, éppen megnevettetni vagy megríkatni akarták. Ez pedig nem jó. Ha a befogadó elbizonytalanodik abban, hogy éppen milyen hatással van rá egy alkotás, akkor csak zavarba jön, majd egy idő után elveszti az intenzív érdeklődését. Ha Leenek ez volt a szándéka, maradéktalanul elérte, ha nem, akkor botlásról beszélhetünk.
Amit viszont valóban elért: olyan szemszögből vizsgálta a háborút, s azon belül az afroamerikai katonák viszonyát saját társadalmukkal, amelyet még nagyon kevesen. Nem egy szimpla poszttraumás stresszről szóló filmet látunk, hiszen a helyszín és a vietnámiak viszonya olyan szinten kuszálja össze az egyszeregyet, amennyire csak lehetséges. Minden hagyományos kontextust felrúg, ezzel egyedi és olyan fura filmet alkotott, amiről valószínűleg sokat fogunk még beszélni a rendező kapcsán. Az összetartást, az afroamerika közösség legerősebb kohéziós erejét itt olyan szemszögből láthatjuk, ami inkább csendes tűnődés, semmint harcias kiáltás.
A színészek teljesen rendben vannak. Főszereplőként talán a Pault alakító Delroy Lindóra tekinthetünk, az ő figurája a legárnyaltabb és a leghálásabb. A PTS-ben szenvedő veteránt olyan gesztusrendszerrel hozza, ami egyszerre drámai és őszinteségében szerethető. A többi karakter már messze nincs ennyire kibontva, ráadásul néhány epizód erejéig felbukkan az isteni Jean Reno is, aki ezúttal vajmi keveset mutat meg isteni mivoltából, s inkább egy haknira gyorsan beugrott színésznek tűnik, semmint komolyan vehető figurának.
A Da 5 Bloods nagyon furcsa film. A konfliktusok ellenére nem tudjuk eldönteni, ki milyen karakter valójában. Kérdéseket sokat kapunk, válaszokat már kevesebbet. Nincsenek valós viták, nincsenek értékelhető érvek és ellenérvek, indítékok, okok és okozatok. Mindössze egy végeláthatatlan folyamban őrlődünk hőseinkkel együtt, egyre kevésbé bízva abban, hogy a történet végén okosabbak leszünk. Igaz, éppen ezért számtalan lehetőséget hagy a kreatív elme számára az értelmezésre.
Spike Lee új alkotása egyszerűségében is bonyolult. Nem hagyományos háborús film, nem is formabontó. Valamilyen új kategóriába sorolható, az ismert és ismeretlen között. Tényleg csak azoknak javasolt, akik el tudják ereszteni azt, hogy mindent azonnal tudjanak értelmezni, és nem lepődnek meg azon, ha a film megnézése után csak a csend sistergő zaját hallják.
Az 5 bajtárs
(Da 5 Bloods) - 2019
Gyártó: Netflix
Rendező: Spike Lee
Forgatókönyv: Spike Lee, Kevin Willmott
Zene: Terence Blanchard
Operatőr: Newton Thomas Sigel
Vágó: Adam Gough
Szereplők: Chadwick Boseman,
Paul Walter Hauser,
Jean Reno,
Delroy Lindo
Bemutató: 2020. június 12. (internet)
