Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás spártai hétvége Újmajorban

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: Rácz Tünde, Kismartoni Mátyás |  2020. november 8. 14:51

Az MH Központi Gyakorló- és Lőtéren a Magyar Honvédség közreműködésével rendeztek először Spartan Honor Race-t Európában. A november 7-8-ai akadályversenyre tizenötezren neveztek.

20201108-spartan  (51)

A Spartan terepfutó akadályverseny mottója így hangzik: „majd a célnál megtudod”. Eredetileg ezzel a mondattal utaltak arra, hogy a különböző távokon elinduló versenyzők előtt jobbára ismeretlen akadályok tornyosulnak, melyeket minél gyorsabban kell leküzdeniük. Ez a mottó az idők folyamán azért kissé veszített misztikusságából, tekintve, hogy ezeken a versenyeken csak bizonyos típusú akadályok lehetnek, minden újdonságot, kreatív ötletet előzetesen nemzetközi szinten is engedélyeztetni kell.

Akik azonban a meglehetősen dermesztő reggeleken elsőként indultak el a jutaspusztai versenyen, csak körülbelül sejthették, hogy a speciálisan erre a Spartanra kialakított katonai zónában milyen akadályokat kell sikerrel venni. Amellett, hogy a régi spártai életmód szoros kapcsolatban van a Magyar Honvédséggel, a haderő elsősorban azért mondott igent a felkérésre, mert a Spartan Honor Race – melynek a tengerentúlon már komoly hagyományai vannak – a fegyveres erők áldozatkész szolgálata előtt tiszteleg. Sándor Tamás vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága különleges műveleti haderőnemi szemlélője az úgynevezett elit futam szombati díjkiosztója előtt elmondta: ezzel a versennyel természetesen most az egészségügyi dolgozók munkája előtt is szeretnének tisztelegni.

„A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében a haderő megújul. Új technikai eszközöket, egyéni felszerelést szereztünk be, és laktanyáink is modernizálódnak. A program fókuszában azonban a katona áll, akivel szemben azt várjuk el, hogy küzdje le az akadályokat, feleljen meg a kihívásoknak, legyen mentálisan, fizikálisan fitt, és képes legyen garantálni az állampolgáraink biztonságát akár belföldön, akár külföldön. A Spartan versenyek értékrendje hasonló; a szervezők mindig megpróbálnak valamiben előre lépni, fejlődni, a versenyzők pedig az akadályok mellett saját magukkal is küzdenek” – fogalmazott a vezérőrnagy.

20201108-spartan  (25)

A fent említett elit futam, hat és fél kilométeres sprint távjának rajtját stílszerűen füstgránát is jelezte. Az indulók között esélyesnek számított Szabó Dávid őrmester, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság beosztott altisztje, aki végül harmincnégy perces időeredménnyel, nagy hajrával a második helyet szerezte meg.

„Összességében elégedett vagyok mind a pályával, mind a teljesítményemmel. Szerintem a katonai akadályok ötletesek voltak. Számomra szokatlan volt, hogy a különféle próbatételek nagyon sűrűn követték egymást” – nyilatkozta kérdésünkre a befutó után az őrmester.

20201108-KM-VESZPREM-SPARTAN (28)

A katonai akadályzóna felépítése és üzemeltetése mellett a honvédség segített a teljes terület biztosításában is. Miután pedig szerencsére Szolnokon felszállt a köd, az előre tervezett Mi-24-es harci helikopter áthúzás is színesíthette a sportrendezvényt. Akik pedig még, vagy már nem futottak, illetve kísérőként érkeztek, azok a katonai toborzóponton ismerkedhettek meg a honvédségben rendszeresített legújabb kézifegyverekkel, vagy éppen kipróbálhatták magukat lézeres céllövészetben.

„A toborzás első lépése a népszerűsítés. Ezen a rendezvényen pedig olyan célcsoport számára tudjuk közelebb hozni a haderőt, amely egészségtudatos, és nyitott a honvédelmi nevelésre. Reménykedem benne, hogy jövőre szervezet-szinten magán a versenyen is részt vehetünk” – világította meg a katonai jelenlét járulékos fontosságát Torba Attila alezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoksága menedzsment és fejlesztési főnöke

20201108-KM-VESZPREM-SPARTAN (22)

A koronavírus okozta járványhelyzet komoly feladat elé állította szervezőket, hiszen a törvényi előírásoknak megfelelően, az egészségügyi szabályzók betartásával kellett lebonyolítaniuk a versenyt. A résztvevők számára a kijelölt bemelegítő zónákon, és az akadálypályán kívül kötelező volt a maszk használata, és a rendszeres kézfertőtlenítés is. Mindez azonban nem jelentett leküzdhetetlen akadályt.

Sisak Zsófia, a Central Europe Spartan Race hazai versenyigazgatója köszönetet mondott minden résztvevőnek a szabálykövető magatartásért. „A versenyzők nagyon örültek a katonai zónának, mert így az úgymond szokásos versenyekhez képest valami különlegességet tudtunk biztosítani nekik. Azt gondolom, hogy ez a rendezvény azért ekkora siker, mert a Magyar Honvédség felkérésére, a haderővel együtt rendezzük meg, amit ezúton is köszönök nekik” – vélte a versenyigazgató.

A verseny másnapján a hozzávetőleg tizenegy és fél kilométer hosszú, úgynevezett „super” távú versenyt rendezték meg, amely teljesen egészében magában foglalta a „sprint” távú pályát. A bővített távon természetesen új akadályok is nehezítették az indulók dolgát. Aki pedig egyik, vagy másik (vagy mindkét akár mindkét) napon sikeresen teljesítette a Spartan Honor Race-t, átvehette a jól megérdemelt, speciális kivitelű érmet, és stílszerűen hírül vihette szurkolóinak: „megcselekedte, amit megkövetelt a haza.”

Címkéksport
Kapcsolódó cikkek
spartan katonasan_Honvedelemhu _indexkep

Spartan, katonásan

2020. november 8. 9:05