„Az altiszti lét nagy kaland, és biztosítja, hogy sikeres életet tudj élni”

A honvédelmi miniszter altiszti referenseként kezdte meg szolgálatát ebben a hónapban. Mit takar ez a beosztás?

A Magyar Honvédség parancsnokának döntése alapján a honvédség vezénylőzászlósi beosztásában 2021. július 1-jei hatállyal váltás történt. Az utódom Kaszab Zoltán főtörzszászlós lett, aki véleményem szerint megfelelő választás volt dr. Ruszin-Szendi vezérőrnagy úr részéről. Kaszab főtörzszászlós is része annak a rendszernek, amit építettünk, hiszen a különleges műveleti szemlélőség vezénylőzászlósa volt. Ami az én esetemet illeti, Benkő miniszter úr felkért, hogy legyek a rangidős altiszti tanácsadója, altiszti főreferense. Ez nagyon nagy megtiszteltetés számomra, mint katonának, altisztnek, de magának az altiszti karnak is. A beosztás kialakítása is egyedi dolog, a Magyar Honvédség megújításának része, hiszen eddig nem volt jellemző, hogy altiszt szolgáljon a Honvédelmi Minisztériumban. A humán fejlesztések egyenes következménye, hogy miniszteriális szinten is képviseltesse magát egy altiszti szakértő, tanácsadó, aki egészében ismeri a témát. Ha a világban végbemenő biztonságpolitikai és az ezzel összefüggő, a hadviselés tekintetében végbemenő változásokra tekintünk, azt látjuk, hogy az altisztek szerepe felértékelődik, például egyre nagyobb tűzerő kerül adott esetben egyre alacsonyabb döntési szintre, így altiszti szintre is. Például a Leopard harckocsik parancsnoki beosztásai. Fontos, hogy az altisztek tapasztalata, képviselete az irányítás ezen szintjén is megjelenjen. Én magam közel harminc éve vonultam be sorkatonaként, utána pedig minden egyes szinten, minden egyes rendfokozatban főtörzszászlósig szolgáltam, majd tíz évig a honvédség vezénylőzászlósaként építettük, erősítettük az altiszti rendszert.

Benkő miniszter úrral régi a kapcsolat, hiszen tízéves vezénylőzászlósi pályafutása nagy részében ő volt a vezérkarfőnök.

Igen, ez így van, és büszke vagyok rá, hogy kiválasztott tíz évvel ezelőtt, utána pedig több mint hét évet szolgáltam mellette vezénylőzászlósként. Köszönettel tartozom ezért, nagyon sokat tanulhattam vezérezredes úrtól. Természetesen büszke vagyok a vezető altisztekre is, akik ott voltak az átadás-átvétel pillanatában, hiszen együtt építettük a rendszert. Egyszer valaki azt javasolta, mindent írjak le, amit csináltam az elmúlt tíz évben, én pedig azt mondtam: nem tudok semmit leírni, mert minden eredményt közösen értünk el. Már mélységi felderítőként is megtanultam, hogy az eredményeket együtt érjük el: a felderítő eleve mindig párban mozog. Csapatban dolgozunk.

Sok minden történt ebben a tíz évben a magyar altiszti karban. Mit tart a legfontosabb, legmaradandóbb eredménynek?

Katonaként, katonai vezetőként, vezető altisztként egyaránt arra vagyok a legbüszkébb, hogy nagyon jó csapatot és releváns rendszert építettünk. Jól példázza ezt, amikor szakmai látogatáson hazánkban járt a NATO ACT (Allied Command Transformation) korábbi vezénylőzászlósa, CCMsgt Jack Johnson, és azt írta a jelentésében az ACT parancsokának, hogy figyelembe véve a honvéd altiszti kar életében végbement változásokat, a magyar határozottan a NATO altiszti karainak élvonalába sorolható. Ez alapján jó érzéssel mondható, hogy a NATO vezető altisztjei is elismerték ezt a fajta változást és fejlődést. A másik számomra maradandó élmény, hogy 2015-ben én magam is bekerültem a NATO műveleti parancsnokságának vezénylőzászlós-jelöltjei közé, az utolsó körbe, a két végső esélyes közé – ez végül egyéb okok miatt nem valósult meg. Három évvel később Bogdán Tibor főtörzszászlós lett a NATO Transzformációs Parancsnokság vezénylőzászlósa. Mindez a teljes magyar altiszti kar elismerését is jelenti egyben. Úgy gondolom, azzal, hogy bekerültem a rendszerbe, centralizálódtak ezek a folyamatok: aki ismer, tudja, hogy felderítőként nagyon gyorsan tudok előre menni, de nyilván nem lehet a rendszert a terhelhetőségén túl megfeszíteni. Ahogy szoktam mondani: ha húzzuk a szekeret, mindenkinek húzni kell a szekeret. És semmi baj nincs azzal, ha valaki néha felül rá, mert elfárad, vagy oldalt sétál, mert nem bírja húzni. Olyanokra viszont nincs szükség, akik visszafelé húzzák. Erre mondtam az imént, hogy nagyon jó csapatot sikerült építeni, hisz ebben a csapatban mindenki húzza az „altisztek szekerét”. Ezért tud jól működni a rendszer is a vezető altisztek irányítása alatt.

Milyen munkamegosztásra készül a Magyar Honvédség Parancsnokságával, illetve konkrétan Kaszab főtörzszászlóssal?

A minisztériumnak alapvetően hármas feladatrendszere van: meghatározza a stratégiai irányokat, amiket követni kell, biztosítja ehhez a feltételeket, és ellenőrzi a végrehajtást. Az én esetemben most, ha fogalmazhatok így, az altiszti támogató csatorna egy szintet lépett, tehát feljebb lépett az altiszti kar is, a vezetés szintjéről az irányítás szintjére. Az én elsődleges feladatom a továbbiakban a miniszter vezetői tevékenységének hatékony támogatása az altiszti és legénységi állományt érintő kérdésekben. Nagyon fontos látni, hogy az altisztek helye és szerepe nemcsak Magyarországon, de az egész világon felértékelődik a hadviselés, a technikai eszközök változásával. Ebből következik, hogy nélkülözhetetlen az altisztek felkészítése, integrálása és ezen folyamtok támogatásának legjobb eszköze egy tapasztalt altiszt. Ahogy mondani szoktuk: a tisztek mondják meg, hogy mit akarnak és mikorra, az altiszteket pedig hagyják végrehajtani, végrehajtatni az általuk megszabott feladatokat. Az irányítás szintjéről nézve képviselem a miniszteri, illetve tárca szintű honvédelmi irányelveket is. Az alárendelt katonákat a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa vezeti, viszont a miniszteriális és tárca szintű irányelveket az altiszti támogató csatornán én közvetítem feléjük az MH vezénylőzászlóson keresztül. Ez természetesen visszafelé is igaz az információk vonatkozásában. Úgy gondolom, így tudjuk hatékonyan támogatni a Magyar Honvédség parancsnokának munkáját is. Határozott célkitűzésem a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa, vele együtt a Honvéd Altiszti Kar szolgálatának hatékony támogatása a beosztásomból adódó jogköröm kapcsán, illetve elmondtam a javaslataimat is az építkezés irányairól.

Nemzetközi fronton emellett mi vár még önre a közeljövőben?

A Magyar Honvédségben az elmúlt tíz évben nagyon jó nemzetközi kapcsolatrendszert építettünk ki, az eredményeinket a szövetségesek is elismerik. Nemrég felkérést kaptam a NATO DEEP (Defence Education Enhancement Program) program koordinátorától: szeptemberben tervezetten a moldáv haderőben indul újra a NATO Altisztképzési Fejlesztési Programja, és felkértek szakértőnek, és a tapasztalatok megosztására. Kiutazunk, felvesszük a kapcsolatot a miniszteriális elemekkel, illetve a vezérkar altisztképzést mentoráló és kezelő elemekkel, mi pedig a NATO-irányelveknek megfelelően, a magyar tapasztalatokat felhasználva segítjük majd a fejlesztéseket. De az előzetes tervek szerint hasonló küldetéssel megyünk Jordániába is. Magyarország szempontjából is megtiszteltetést jelentenek ezek a felkérések. Miniszteriális, illetve vezérkari szinten el- vagy újraindítani a képzést a NATO-elvek alapján – úgy gondolom, ez nagy eredmény.

Három évtized alatt gyakorlatilag mindent elért, amit egy magyar altiszt elérhet. Mely momentumokat emelné ki pályafutása legmeghatározóbbjaiként?

A sorkatonai szolgálat nagyon fontos volt számomra, hiszen ott szocializálódtam: 18-19 éves fiatalok, kiszakadva a családból, ott értünk férfivá. Megtanultuk a szolgálat, az áldozatvállalás lényegét, a bajtársiasság kifejezését. Sorkatonaként nem kevésszer kellett felmosni a „hosszúpályát”, vagy konyhaszolgálatra menni, de vallom: rossz feladat nincs, csak rossz hozzáállás. A második fontos állomást a mélységi felderítő beosztás jelentette Egerben, csoportparancsnokként. Az ejtőernyős lét olyan önfegyelmet, etikai és altiszti – akkor még: tiszthelyettesi – szocializációt adott, hogy úgy vélem, akkor és ott váltam igazán katonává. Arra tanítottak, hogy első a feladat, második a fegyver, harmadik a felszerelés, negyedik az étel, ötödik a pihenés. Ez a kód azóta sem változott, hiszen ez a katonai lét alapja: a feladat mindenekelőtt. Nyilván fontos állomás volt, amikor a műveleti szinten kezdtem szolgálni. A csapatnál megszerzett tizenhat-tizenhét év tapasztalat után hasonlóan fontos volt az a három és fél év is, amit a műveleti szinten töltöttem Nagy Tibor dandártábornok mellett. Ehhez a szakaszhoz kapcsolódik az Egyesült Államokban töltött időszak, ahol sok mindent tanultam, de a legfontosabb ezek közül a magabiztosság volt. Egyfajta szakmai összegzést adott ez az időszak. És hát utána következett a tíz év a honvédség vezénylő zászlósként. Ahogy belekerültem, ez is nagy tanulási szakasz volt, én pedig nagyon élveztem. Most pedig új terület, és szintén tanulható az altiszti főreferensi beosztás. Azt szoktuk mondani viccesen: olyan ez, mint a Skynet a Terminátor filmből: folyamatosan tanulok és fejlődöm. Motiváltan, tele energiával és nagy várakozással állok az új kihívás elé. Igaz az a mondás, hogy ha elérsz egy csúcsra, mindegy, melyik csúcson vagy, csak egy másikra mehetsz tovább. Előbb-utóbb eljön majd, hogy már lefelé kell mennem – ez majd nyilván a nyugdíjközeli állapot lesz –, de a Magyar Honvédség, mint jó anya vagy jó gazda, biztosította a továbblépést is. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem én léptem tovább a minisztériumi szintre, hanem személyemben a honvéd altiszti kar és az altiszti támogató csatorna. Mivel az állomány nyolcvan százalékát az altisztek és a legénység teszi ki, nagyon fontos ezen a szinten ez a fajta szakmai képviselet.

Mit üzenne azoknak, akik szombaton tették le honvéd altiszti esküjüket?

Az első üzenetem a vezénylőzászlósi szolgálatom egyik alaptézise: hogy ha gyorsan akarnak menni akkor menjenek egyedül, viszont, ha messzire akarnak jutni menjenek együtt. Csak csapatban érhetnek el sikereket! A második üzenet az „egri kód” – első a feladat, második a fegyver, harmadik a felszerelés, negyedik az étkezés, ötödik a pihenés – mellett: altisztként szolgálni az egyik legnagyszerűbb dolog. Emberekkel foglalkozunk, katonákat vezetünk. Azt üzenném, legyenek olyan vezetők, akik – mint miniszter úr is el szokta mondani –következetesek, követelménytámasztóak, példamutatóak, szigorúak, de ugyanakkor emberségesek. Harmadsorban, mint vezető altiszt, kívánom nekik, hogy mindig emlékezzenek, honnan jöttek, legyenek tisztában vele, hol tartanak, és tudják, merre mennek! Ha ezt a három dolgot szem előtt tartják, az embereik fel tudnak sorakozni mögöttük, követni fogják őket, és így válhatnak hatékony vezetővé. Egyébként van egy konkrét feladatunk, amit a kormány is kitűzött a Magyar Honvédség elé: 2030-ra a haderőnek alkalmasnak kell lennie egy győztes fegyveres konfliktus megvívására. Altiszti vonalon ezzel párhuzamosan azt tűztük ki célul, hogy a magyar a régió meghatározó altiszti kara legyen. Ez a célkitűzés kétség nélkül elérhető! Mivel több mint öt évet szolgáltam szerte a világban, bejártam az összes műveleti területet, ahol magyar katona szolgált, állítom: nem találkoztam jobb katonával. Jobban felszerelttel, adott esetben jobban megfizetettel igen, de olyannal, akinek jobban égett a szolgálat iránti vágya vagy a hazaszeretete, olyannal nem! Most, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, illetve az előttünk álló fejlesztések révén a felszerelés terén ezek a különbségek el fognak tűnni. Például már most, az ohiói tartalékos gyakorlaton is rácsodálkoztak az amerikaiak, milyen jó felszereléssel utaztak ki a magyarok, vagy beszélhetünk akár az Acélkocka Altisztképzési Program alatt biztosított Digitális Katona felszerelésekről is. Ugyanígy jelentős illetményemelések is történtek az elmúlt években, nem is beszélve a járandósági rendszer változásairól. Az akkori fejlesztések legnagyobb nyertese az altiszti kar és a legénység volt.

Mit mondana annak a pályakezdő fiatalnak, aki éppen nem tudja, merre induljon az életben: miért jó honvéd altisztnek lenni?

A saját életemet, a saját példámat tudnám felhozni erre. A Magyar Honvédség a legjobb hely ahhoz, hogy életpályát építsenek maguknak: olyan életet, amiben a család rendezett körülmények között, tisztán, becsülettel, adósság nélkül élhet. Én is megkaptam ezt, ráadásul a haderőnek köszönhetően olyan dolgokat láthattam, tanulhattam és hajthattam végre, amit mások legfeljebb a tévében látnak, vagy könyvekben olvashatnak. Nagy kaland az altiszti lét, és biztosítja, hogy sikeres életet tudj élni. Hálás vagyok a Jóistennek, amiért megengedte, hogy katona legyek. És még nincs vége: ha a jelenlegi rendszert nézzük, legalább tíz év még van bennem, hiszen jövőre leszek 50 éves. De visszatérve a fiatalokra: a Magyar Honvédségben végbemenő változásokat is nézve, ez egy olyan kiszámítható jövő, amiben bárki megtalálhatja a számítását.