Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Egyesült Államok katonai felszerelést ad el Tajvannak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. március 6. 18:17

Az Egyesült Államok kormányzata 619 millió dollár (216,6 milliárd forint) értékű katonai felszerelés értékesítéséről döntött Tajvannak, hogy segítse a sziget védelmi képességének növelését – közölte a tajvani külügyminisztérium március 2-án, csütörtökön.

A közlemény szerint ez már a kilencedik alkalom, amikor Joe Biden elnök kormányzata katonai felszerelést és technikai-logisztikai szolgáltatásokat ad el Tajvannak. Washington egy 1979-es törvény értelmében jogilag köteles támogatni a sziget védelmi képességeinek kiépítését. A katonai felszerelés F-16-os vadászrepülőgépekhez használható rakétákat és felszereléseket is tartalmaz – tudatta az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA).

„Az eladásra szánt katonai eszközök növelik Tajvan légterének védelmét, a térség biztonságát, és segítik a kölcsönös együttműködést az Egyesült Államokkal” – közölte a DSCA. Az ügynökség szerint az üzlet hozzájárul Tajpej biztonságának javításához, valamint a térség politikai stabilitásának és katonai egyensúlyának fenntartásához. A tajpeji védelmi minisztérium megköszönte a most bejelentett döntést, rámutatva, hogy a megállapodást – amennyiben az amerikai kongresszus is jóváhagyja – rövid időn belül a gyakorlatba is átültethetik.

A minisztérium szerint a katonai felszerelések tovább erősítik a légierő védelmi képességeit, különös tekintettel arra, hogy a kínai harci gépek rendszeresen behatolnak a tajvani légtérbe. Hozzátette, hogy kínai repülőket csak az elmúlt 48 órában 40-nél többször észleltek Tajvannál.