Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Az élmény a fontos, nem a győzelem!”

Szöveg: honvedelem.hu/Madarász Gábor | Fotó: Kertész László |  2022. október 21. 7:18

Idén is az MH Altiszti Akadémián rendezték meg az Országos Haditorna Verseny Pest megyei döntőjét, október 20-án, csütörtökön. A megmérettetésen résztvevő csaknem félszáz diákot Tarnai Richárd, Pest megyei főispán, Gyenge Emil alezredes, a Pest megyei védelmi bizottság elnöke és Kürti Viktor alezredes, az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság törzsfőnöke köszöntötte.

OHT Pest megyei döntő  (7)

Hűvös, de napsütéses idő várta a kadétokat Szentendrén az Országos Haditorna Pest megyei döntőjén. A megmérettetés célja az volt, hogy a diákok a felkészülés közben jobban megismerjék a katonai pályát, és a versenyen összemérhessék egymással elméleti, illetve gyakorlati tudásukat.

A döntő megnyitóján Tarnai Richárd kiemelte a sport fontosságát a fiatalok életében, amely szerinte a hazaszeretettel párosulva garanciát tud adni arra, hogy az ország védelme a jövő nemzedék kezében is biztonságban lesz. Azt is hozzátette: szerencse, hogy hazánkban béke idején rendezhetik meg a versenyt, miközben keleti szomszédunkban dúl a háború.

A megyei döntőn 11, négyfős csapat vett részt. Az akadálypálya leküzdése mellett a fiataloknak elsősegélynyújtás terén, légpuska lövészetben, gránátdobásban és fegyveres váltófutásban is helyt kellett állniuk.

OHT Pest megyei döntő  (11)

Ember Zita, a gyáli Eötvös József Technikum diákja második alkalommal vett részt haditornán, de korábban már több hasonló versenyen is indult. Kedvenc versenyszámai közé tartozik az akadálypálya és a lövészet. Előzetes megérzése szerint csapata nem fogja megnyerni a tornát, bár elsősorban nem a győzelem, hanem az élmény miatt érkeztek ide.

Vitéz Márton, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium diákja lövészetben 46 körös teljesítményt ért el. Kérdésünkre elmondta, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején katonatisztként szolgált apai nagyapja története a katonai pálya felé tereli őt. „Elgondolkodtam a katonai pályán és még mindig gondolkodom rajta. Majd úgyis az élet hozza, de a terveim között szerepel, hogy katona leszek” - mesélte Márton.

A területi döntőt végül a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium csapata nyerte, ezzel bejutott a jövő tavaszi országos döntőbe. A dobogóra még a Gödöllői Református Líceum Gimnázium két csapata állhatott fel: a III. számú csapat második lett, az I. számú pedig a harmadik helyen végzett.

OHT Pest megyei döntő  (14)

A legjobban küzdő csapat különdíját a halászteleki Bocskay István Gimnázium I. csapata kapta. A legjobb lövész Püspök Milán, a Gödöllői Református Líceum diákja lett, míg a legjobb akadályfutó díját szintén a halászteleki iskolából érkezett Nagy Zalán érdemelte ki.

A versenyzés mellett a diákok továbbtanulási tippeket is kaphattak. A toborzó sátorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar és az MH Altiszti Akadémia, „Acélkocka” Altisztképzési Rendszerébe nyerhettek betekintést.

A versenyt az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Hadkiegészítő Toborzó Központja szervezte.