Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az EU szankciókat vezet be a mianmari katonai puccs felelősei ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. március 23. 10:51

Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei március 22-ei, hétfői brüsszeli tanácskozásukon megállapodtak, hogy szankciókat vezetnek be tizenegy mianmari ember és négy entitás ellen, akik, illetve amelyek, felelősek a február 1-jei puccs végrehajtásáért, illetve az annak nyomán kirobbant tüntetések erőszakos elfojtásáért - olvasható az uniós tanács hétfői közlönyében.

Az uniós szankciós listán többek között szerepel a mianmari fegyveres erők főparancsnoka és főparancsnok-helyettese, Ming Aung Hliang és Soe Win is. Az intézkedések utazási korlátozásokról, vagyoni eszközök befagyasztásáról, valamint pénzeszközök vagy más gazdasági erőforrások tilalmáról rendelkeznek a jegyzékbe vett emberek és szervezetek vonatkozásában.

A Külügyek Tanácsa hétfőn abban is megállapodott, hogy a múlt év végén elfogadott uniós emberi jogi szankciórendszer keretében négy magas rangú kínai hivatalnokokat sújt korlátozó intézkedésekkel, akik felelősök az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódért. Emberi jogi csoportok szerint a muszlim kisebbségi csoportokhoz tartozó mintegy 1,5 millió embert, köztük ujgurokat, kazahokat és egyéb kisebbségeket zártak átnevelőtáborokba a kínai hatóságok az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.

Ugyancsak az uniós emberi jogi szankciórendszer keretében az EU korlátozó intézkedéseket foganatosít több észak-koreai ember ellen az országban tapasztalható általános emberi jogi elnyomás miatt, illetve csecsenföldi vezetők ellen is, akiket a LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz- és interszexuális) kisebbségek üldözésével vádolnak. Az unió további személyeket szankciónál Líbiában, Dél-Szudánban és Eritreában is az emberi jogok súlyos megsértése miatt.