Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az izraeli–palesztin konfliktus megoldásán dolgoznak a világ vezetői

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. május 19. 11:01

Recep Tayyip Erdogan török elnök május 17-én, hétfőn Ferenc pápával egyeztetett telefonon a közelmúltban kiújult izraeli–palesztin konfliktusról – közölte a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága. A török vezető az elmúlt napokban nemzetközi szervezetek elöljárói mellett legalább húsz állam- és kormányfővel folytatott eszmecserét az ügyben.

Erdogan a hétfői beszélgetés során úgy vélekedett, hogy Izrael fenyegeti a közel-keleti régió biztonságát, majd szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség tegyen konkrét lépéseket, és „adja meg Izraelnek a megérdemelt, elrettentő leckét”. A török elnök azt hangoztatta: „amíg a nemzetközi közösség nem sújtja szankciókkal Izraelt, a palesztinok továbbra is mészárlás áldozatai lesznek”.

Erdogan Ferenc pápához intézve szavait hangsúlyozta, hogy a keresztény világ és a nemzetközi közösség mozgósítása szempontjából nagy jelentősége van annak az üzenetnek, amelyet a római katolikus egyházfő közvetít. A török vezető az ENSZ Biztonsági Tanácsáról (BT) szólva ugyanakkor nehezményezte, hogy nem tanúsított kellő felelősségtudatot az izraeli-palesztin konfliktust illetően.

Az elmúlt napokban kiéleződött a feszültség a Közel-Keleten, és Kelet-Jeruzsálemben összecsapásokra, tüntetésekre került sor. Ezt követően rakétaháború tört ki a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet és Izrael között. A konfliktus fellángolása miatt többször összehívták az ENSZ BT-t is, de az eddigi ülések rendre eredménytelenül értek véget.

Párizsban tárgyalt hétfőn Egyiptom államfője Franciaország elnökével a Gázai övezetben folyó harci cselekményekről és arról, hogy miként lehetne mielőbb tűzszünetre bírni a Hamász dzsihadista terrorszervezetet és Izraelt – adta hírül a francia elnöki palota. Abdel Fattáh esz-Szíszi és vendéglátója, Emmanuel Macron súlyos aggodalmuknak adtak hangot attól tartva, hogy az erőszak tovább terjedhet, és sajnálkozásukat fejezték ki a rakétatámadások és a légi csapások polgári halottai miatt. A kétoldalú megbeszélés végén Macron megismételte, hogy támogatásáról biztosítja Egyiptom közvetítő szerepét a szemben álló felek között. A közlemény szerint a két elnök megegyezett abban, hogy továbbra is együttműködnek mielőbbi tűzszünet eléréséért és annak megakadályozása érdekében, hogy a konfliktus kiszélesedjen.

Merkel kormánya szolidaritásáról biztosította Netanjahut Angela Merkel német kancellár ismét elítélte a Gázai övezetből Izrael ellen intézett rakétatámadásokat és kormánya szolidaritásáról biztosította Benjámin Netanjahu izreli miniszterelnököt kettejük hétfőn telefonon folytatott megbeszélésén – közölte a német szövetségi kormány szóvivője. Steffen Seibert közleménye szerint a kancellár megerősítette kormánya álláspontját, miszerint Izraelnek jogában áll védekezni a támadásokkal szemben. A polgári lakosságot mindkét oldalon sújtó emberveszteségekre tekintettel kifejezte reményét, hogy a harci cselekmények lehetőleg hamarosan véget érnek. Angela Merkel továbbá aláhúzta, hogy a szövetségi kormány határozottan fellép mindazon tüntetések ügyében, amelyeken gyűlöletet és antiszemitizmust terjesztenek – ismertette a szóvivő.

Több városban megdobálták kővel a helyi zsinagógát, máshol izraeli zászlót égettek el. A legnagyobb szabású eset szombat este történt Berlinben, ahol az Izrael állam 1948-as megalapításának évfordulója alkalmából a palesztinok mellett tartott tüntetések egyikén több száz demonstráló összecsapott a megmozdulás biztosítására kivezényelt mintegy hatszáz rendőrrel. A kövekkel, palackokkal, petárdákkal dobáló tüntetők megsebesítettek 93 rendőrt, 59 embert őrizetbe vettek, a többi között hivatalos személy elleni erőszak, súlyos testi sértés és garázdaság miatt. A szeptember 26-i szövetségi parlamenti választásra (Bundestag-) készülő kancellárjelöltek mind elítélték az incidenseket.

Az Európai Uniót mélységesen aggasztja az izraeli légierő által lerombolt, több nemzetközi sajtóorgánumnak otthont adó gázai toronyház ügye – jelentette ki Peter Stano az unió külügyi szolgálatának szóvivője hétfőn az Európai Bizottság sajtókonferenciáján. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az EU nagy jelentőséget tulajdonít a médiaszabadságnak, alapelve hogy a sajtómunkásoknak biztonságos és szabad környezetében kell végezni tevékenységüket, elengedhetetlen továbbá, hogy a konfliktusról pártatlan módon tudósítsanak.