Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az OPCW megvonta Szíria szavazati jogát a vegyi fegyverek használata miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. április 21. 17:47

A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) április 21-én megfosztotta Szíriát a szavazati jogától, miután szakértői megállapították, hogy az ország több alkalommal is vegyi fegyvereket vetett be a harcok során.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet részes államainak többsége támogatta azt a döntést is, hogy Szíria ne tölthessen be semmilyen tisztséget a szervezetben.

Ez az első alkalom, hogy a szervezet egyik tagországát ilyen szankcióval sújtották. A szervezet 193 tagállamának megküldött határozattervezetet 46 ország kezdeményezte, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország. A Szíriát érintő szankciókat végül 87 igen szavazattal, 15 ellenében és 34 tartózkodás mellett fogadták el. Információk szerint Irán, Oroszország és Szíria azon országok között volt, amelyek az intézkedés ellen szavaztak. Elemzők szerint az intézkedés szimbolikus jelentőségű, a lépés azonban fontos a szíriai kormány háborús bűncselekmények miatti elszámoltatásának folyamatában.

Az OPCW 2018 februárjában indított vizsgálatot a nemzetközi egyezmények által tiltott vegyifegyverek állítólagos szíriai bevetésének ügyében. Az ENSZ és az OPCW közös tényfeltáró missziója tavaly áprilisban közzétett vizsgálati jelentésében azt közölte, Damaszkusz katonai repülőgépeken és helikoptereken több alkalommal is klór-, illetve szaringázzal töltött bombákkal intézett gáztámadást civilek ellen a szíriai idlíbi Szarakib, a kelet-gútai Dúma településeken, valamint Hama tartomány nyugati részén a tíz éve tartó polgárháborúban. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet pedig mustárgázt használt ellenségei ellen. A támadásoknak száznál is több áldozata volt, a légibombázások során egy kórházat is találat ért.

Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányzata, valamint az őt támogató Oroszország többször is határozottan tagadta, hogy vegyi fegyvert vetettek be a kormányerők. Állításuk szerint a szervezet szíriai kormányerőket elmarasztaló jelentése hiányosságokat tartalmaz és hiteltelen. Szíria 2013-ban csatlakozott a szervezethez, miután az ország fővárosának külterületén történt, vegyifegyver-támadás elkövetésével vádolták meg. A szír kormány tagadta és elítélte a vegyfigyverek használatát, és azt állította: a felkelők megrendezték a támadást, hogy Damaszkuszt bűnbaknak állítsák be.