Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az oroszok már nincsenek a spájzban

Hétvégi mozi: Panfilov 28 gárdistája

Szöveg: Révész Béla |  2020. november 29. 18:11

Kim Druzhinin és Andrej Salopa második világháborús, hazafias pátosztól csepegő filmjének nem is az immár a különlegessége, hogy lazán felveszi a harcot a hollywoodi testvérekkel, inkább az, hogy az utolsó ollóvágásig közösségi finanszírozásból készült.

pg_01

A Panfilov-hadosztály huszonnyolc katonáját Oroszországban olyan mítosz burkolja be, mint nálunk Búvár Kundot vagy Kinizsi Pált. A mítosz alapja mindig valóság, de ha nagyon megkapargatnánk a bálványt, egyfelől kezünkön maradna az aranyozás, másfelől kiderülne, hogy nem is egészen úgy és az történt, mint amire emlékezni akarunk. Tény, hogy egy maroknyi orosz katona a második világháborúban a lehetetlennel dacolva (Moszkvát védve) nekiesett egy több mint félszáz német tankból álló csapatnak. A legenda szerint a kézifegyverekkel és Molotovokkal védekező hős oroszok egy szálig meghaltak 1941. november 16-án, addigra azonban 18 tankot intéztek el, plusz legénység. A sztori ott sántít, hogy a huszonnyolcas számot egy Korotyejev nevű haditudósító találta ki a hasára ütve, ráadásul a sok halott katonából hatan egészen biztosan túlélték a csatát, közülük volt olyan, aki még a kilencvenes években is igen jó állapotban sakkozott a parkokban. A szovjet történetírás kánonját azonban nem hatották meg a kérdőjelek, ragaszkodott az első, hősies verzióhoz, így az országszerte emelt emlékművek mindenhol Panfilov 28 gárdistája előtt tisztelegnek.

Az, hogy a film közösségi finanszírozásos ötletére 35 000 ember nyúlt egyszerre a zsebébe, összedobva a nem csekély gyártási költséget, jól jelzi, hogy az oroszok nagyon is ragaszkodnak a mítoszaikhoz és hőseikhez, még akkor is, ha a tények ferdébbek a kelleténél egy-egy adott esetben. Ne akadjunk ezen nagyon fenn, a mítoszok éppúgy részei egy nemzet identitásának, mint a népviselete. A film készítői sem problémázták túl magukat ezen: megbízhatóan, tökéletesen szállították azt, amit vállaltak, és – propaganda ide, pátosz oda – jól gazdálkodtak a harmincötezer befektető pénzével. Hogy a mítoszba gyenge kézzel ugyan, de mégis belenyúltak, csak javukra írható. Akcióval teli, látványos háborús tablót készítettek, bebetonozva az eddig is sziklaszilárdan álló legendát.

pg_02

Ha eltekintünk a film szájbarágós propagandájától (igen, ismét kénytelen vagyok rámutatni: az amerikai mozik semmiben nem különböznek ebben a tekintetben az oroszoktól, elég csak a vietnami háborúsokra gondolni), kapunk egy nagyon keményen elkészített, izgalmas háborús eposzt, amelynek érdekessége az epizód-jelleg részletességében rejtőzik. A látvány abszolút rendben van, külön dicséret az alkotóknak azért, hogy CGI nélkül is képesek voltak hihetővé varázsolni a német tankok pusztítását és pusztulását. Ami a forgatókönyv és a szerepek viszonyát illeti: lehetetlen lett volna huszonnyolc különböző karaktert bemutatni, így Salopa (aki a szkriptet is jegyzi) meg sem próbálkozott vele. Megelégedett néhány katona erőteljesebb ábrázolásával, a többiek arctalan masszává olvadnak egy idő után, de ez a húzás pontosan beleillik a huszonnyolcak mítoszába, így inkább erőssége a filmnek, semmint gyengéje. Annál is inkább, mert sablonos megoldással a németekről szinte semmit nem tudunk meg. Mutatóba kapunk néhány német katonát, a készítők azonban gondosan ügyeltek arra, hogy az ellenség végig arctalan, brutális ellenség is maradjon, egyéniség vagy bármiféle érzelemtől mentesen.

pg_04

A nem rövid játékidő tetemes részét nyilván nem a mívesen kidolgozott, csehovi dialógusok teszik ki, hanem a látvány, illetve maga a csata. Az egymás után megsemmisített német tankok látványa sajnos egy idő után elveszíti az érdekességét, a film utolsó harmada gyakorlatilag önismétlésbe fullad, de ez sem a forgatókönyv hibája. A bibi ott kezdődik, amikor Salopa pihentetni szeretné egy kicsit a látványtengerbe belefáradt nézőt, és két hentelés között beszéltetni kezdi szereplőit. Kínosabbnál kínosabb mondatok hangzanak el a könnyed csevegés álcájában vergődve, elképzelni sem tudom, hogy a forgatókönyv írója vért izzadt, vagy a térdét csapkodta a röhögéstől, amikor monitorra vetette azokat. A beszélgetések mélypontja kétségtelenül az, amikor az 1941-ben játszódó történet szereplői a Hét szamuráj című filmről kezdenek diskurzust, amit Kuroszava tizenhárom évvel később forgatott le. Ha ezt Tarantino húzza meg, a szemünk se rebben, itt azonban kifejezetten bénázásnak hat.

pg_03

Kárpótol azonban bennünket az, amit eddig minden alkalommal elmondhattam az újhullámos orosz háborús filmekről: a nagyon is profin kivitelezett látvány, valamint az a csipetnyi kikacsintós fűszerkeverék, amelyet a forgatókönyvbe dörzsölve igazi ropogós, hamisítatlan orosz fogást kapunk. A Panfilov 28 gárdistája esetében a papírízű propagandát is feledteti velünk a delikátesz.

Ennyit az oroszokról. A spájzból már kijöttek, jelenleg teljesen elfogadható módon randalíroznak a nappaliban.

panf_poster

Panfilov 28 gárdistája
(Dvadtsat vosem panfilovtsev) - 2016

 

Rendező: Kim Druzhinin, Andrey Shalopa


Forgatókönyvíró:
Andrey Shalopa


Zene:
Mikhail Kostylev


Operatőr:
Nikita Rozhdestvenskiy


Vágó:
Vitaliy Vinogradov


Szereplők
: Ivan Efremov,
                   Aleksandr Kononets,
                   Yakov Kucherevskiy,
                   Alexandr Ustyugov

Bemutató: 2016. november 2. (Spanyolország)

Címkék