Az Osztrák-Magyar Monarchia ultimátuma Szerbiának

„Gróf Tisza István miniszterelnök az éjszakai órákban magához kérette a magyar sajtó képviselőit és előttük felolvasta azt a jegyzéket, amelyet ma délután hat órakor adott át belgrádi követünk, báró Giessl Vladimir altábornagy, Pasics szerb miniszterelnök távollétében Pacsu pénzügyminiszternek.” 1914. július 24-én ezzel a bekezdéssel tudatta a Pesti Hírlap olvasóinak, hogy a Ferenc Ferdinánd császár elleni merénylet miatt politikai intézkedéseket indít az Osztrák–Magyar Monarchia. Az ultimátum magába foglalta azt a követelést, hogy Szerbia felhagy a tiltakozó magatartásával és a monarchia ellen keltett feszültséget feloszlatja. Kiemelte, hogy a szerb vezetőség mindvégig tétlenül nézte a monarchiával szemben felálló gyűlöletet és ellenszenvet, a tiltakozások megakadályozása és feloszlatása ellen semmit nem tett. Továbbá a június 28-i merénylet után sem vizsgálták ki az eseményeket. Magától értetődött az ultimátum szerint az a tény, miszerint a terrorszervezet megalakulását sem akadályozták meg, mindvégig csak külső szemlélőként nézték az eseményeket.

Az ultimátum kiadása egyértelműsítette, hogy a már forrongó Európában ki fog törni egy háború, ami éppen a Balkánon történt események miatt fog elkezdődni. Bécs nagyon biztos volt a dolgában, ezért a magyar félnek is javasolta, hogy az ultimátumot minél hamarabb küldjék meg az ellenfélnek. Tisza István tiltakozott ez ellen, de a magyarok egy része és az osztrákok is hajthatatlanok voltak.

„Mindent megfontoltam és meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára.” Ferenc József szavai ezek, amit egy júliusi különkiadásban közöltek, illetve utcai plakátok is tájékoztatták az embereket, hogy a császár részéről a hadüzenet az egyetlen megoldás. A nagy háborúval kapcsolatos leghíresebb mondás II. Vilmos, német császártól ered. Ezt egy nyári beszéde során mondta: „mire a lombok lehullanak, katonáink hazatérnek.” Egész Európában elterjedt a felfogás, miszerint a kontinenst magába foglaló háború gyors lefolyású lesz, legfeljebb néhány hónapig tart majd az egész. Azonban utólag már tudjuk, hogy a lombok ötször hullottak le, mire befejeződött a Nagy Háború. Hiszen akkoriban még sorszám nélkül nevezték meg az első világháborút.

Budapesten és vidéken sem történt máshogy, az ultimátum hírére július 24-e utáni napokban rendre ez volt a téma. Korabeli újságok azt írták, hogy a főváros utcáin rendre azt lehetett hallani, ahogy az emberek találgatják, vajon mikor tör ki a háború és milyen kimenetele lesz. Az emberek átérezték azt, hogy az évszázaduk talán legnagyobb és legjelentősebb eseményének a kapujában állnak, a kávéházakban elszabadultak az indulatok. A fellelkesült tömegben egy-egy ember az asztal tetejére pattant és úgy olvasta fel a táviratokat, illetve híreket. Budapest azon az estén átváltozott és reménykedve várta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia visszaszerezze tekintélyét a Balkánon, ezáltal még erősebb legyen. A jelenből visszanézve tudjuk, hogy az optimista hozzáállás a háborúhoz nagyon nagy hiba volt. A nacionalista nézetek erősödése magával hozta a nemzetek közötti feszültséget. Ha monarchia nem ad ultimátumot, akkor is kitört volna a háború, de 1914. július 24-én a szerbeknek adott ultimátumtól volt hangos a sajtó és a közösségi terek, mert akkor nem sejtették, hogy a háború után nem, hogy nem erősödik az Osztrák–Magyar Monarchia, hanem egyenesen megszűnik.