Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Azt a társadalmat szolgáljuk, amiből magunk is építkezünk

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2022. február 22. 20:46

A kormány elhivatott és elkötelezett abban, hogy tovább haladjunk ezen az úton - mondta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó értekezletén Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián február 22-én, kedden.

LALA9829

Az esemény rendhagyó volt, hiszen a tárcavezető nem csak a 2021-es év, hanem az elmúlt négy esztendő eseményeit foglalta össze. A szervezeti átalakítások kapcsán Benkő Tibor elmondta: sok változás történt, ezek közül is kiemelkedik a Magyar Honvédség parancsnoka, dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy tavaly nyári kinevezése, a hibrid hadviselési forma és a kibertérben folyó hadműveletekre adott válaszként a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálaton belüli Kibervédelmi Központ, illetve az MH Kiber- és Információs Műveleti Központ létrehozása, az MH Logisztikai Raktárbázis feltöltésének megkezdése, a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium átadása, valamint az MH Egészségügyi Központ egységes szervezeti struktúrájának kialakítása.

A tárcavezető kiemelte a katonák szerepét a járványhelyzet kezelésében. Mint mondta, a kórházparancsnoki rendszertől a fertőtlenítésen át az oltóbuszok biztosításáig és a biolabor működtetéséig mindenhol helyt állt és áll a Magyar Honvédség. A katonák mindeközben folyamatosan ellátják a 2015-ben megkezdett határvédelmi feladataikat, és az egyre erősödő illegális migrációs hullámok közepette továbbra is védik a déli országrészt, támogatva a rendőrök munkáját.

LALA9810

Benkő Tibor az elmúlt és a következő esztendők legfontosabb feladatának a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program terv szerinti végrehajtását nevezte. Ennek kapcsán beszélt az életpályamodellről, amely a pályára irányítástól az aktív szolgálati éveken át egészen a nyugállományba vonulás utáni időszakig egyetlen ívben ad biztonságos és kiszámítható hátteret a katonáknak. Ezért dolgozták ki a Senior-programot, amivel azok a nyugdíjkorhatárhoz közeledő katonák élhetnek, akiket olyan területeken lehet alkalmazni (például az oktatási, közigazgatási, államigazgatási szektorban), ahol katonai tudásukat kamatoztathatják a nyugdíjas évekig. A már nyugállományú időszakban lévőkre is fokozottan figyel a tárca, számukra az Obsitos Program kínál lehetőségeket. Az illetmények kapcsán elmondta: kiemelt figyelmet fordítottak a katonák és a honvédelmi alkalmazottak illetményfejlesztésére, ami nem is fejeződött be az idei évvel. „Mi azt szeretnénk, ha a katonák ennek a társadalomnak mind erkölcsileg, mind anyagilag elismert polgárai lennének. Ennek a feltételeit kell megteremtenünk, katonáinknak pedig úgy kell szolgálni, hogy példaképek lehessenek” – mondta a honvédelmi miniszter, hozzátéve, hogy az illetményen kívüli juttatások rendszerét is soha nem látott mértékben fejlesztette a tárca. Példaként említette a lakhatási támogatás folyamatos bővítését, a munkáltatói kölcsönt, a kormány családpolitikájához igazított új juttatásokat, az egészségkárosodási és a hitelrendszer bővítését.

LALA9876

Benkő Tibor rámutatott: 2016 óta pozitív a mérleg a Magyar Honvédség állományának feltöltöttsége szempontjából, de változatlanul prioritásként kezelik a megtartó erő hatékonyságának kérdését. Többek között ezért valósult meg az idei évtől a tisztjelöltek kettős jogállása, hiszen a honvéd tisztképzésben résztvevő egyetemi hallgatók egyben katonák is, utóbbi miatt pedig alapilletményként a garantált bérminimum összegét kapják havonta.

Beszélt a Honvéd Kadét Program eredményeiről is: a közismereti képzés kapcsán már száz középiskolával és 19 egyetemmel kötöttek együttműködési megállapodást a honvédelmi képzésről és oktatásról. A honvéd kadét szakképzés mellett prioritást élvez a katonai középiskolák és kollégiumok rendszerének bővítése is, a tárca 2028-ra 8-10 ilyen jellegű intézményt szeretne működtetni. Benkő Tibor elmondta, hogy az ösztöndíjak rendszerét is kibővítették. Egyfelől új ösztöndíjakat hoztak létre, másfelől megemelték a támogatási összegeket a meglévők esetében.

„Az Önkéntes Tartalékos Rendszer programjának elindításával mára elértük, hogy 11 ezer főre bővült a tartalékos katonák száma Magyarországon” – mondta. Rámutatott, hogy ez a szám valós, igazi képességet jelent, hiszen a tartalékosok ott vannak az egészségügyi ellátás területén, ott vannak a határ mentén, sőt, ott vannak a KFOR-misszióban is. „Ezen az úton kell haladnunk tovább. 2028-ra 20 ezer tartalékos katonára van szükségünk” – mondta a tárcavezető, hozzátéve: Magyarországon összesen hét területvédelmi ezredet terveznek, ebből kettő létrehozása már megtörtént.

LALA9866

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal kapcsolatosan Benkő Tibor úgy fogalmazott: az komplex és a mindenkori biztonsági kihívásokhoz alkalmazkodó rendszer, amelynek létjogosultságát senki nem vitathatja az elmúlt évek és hetek biztonságpolitikai eseményéinek tükrében. Az ukrán-orosz válság megmutatta, mekkora szükség van a nemzeti haderő fejlesztésére – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. „Nekünk a nemzeti haderőt, a nemzeti képességet kell úgy építeni, hogy az garantálja az ország békéjét és biztonságát. Tagjai vagyunk a NATO-nak, követjük a NATO elvárásait, de a nemzeti képesség a prioritás” – fogalmazott.

A tárcavezető beszédében érintette a Magyar Honvédség külföldi szerepvállalását is. Mint mondta, jelenleg 15 országban vesznek részt magyar katonák békefenntartó misszióban, és hogy milyen a nemzetközi megítélésünk, azt jól jelzi, hogy az egyik legnagyobb NATO-küldetésnek, a KFOR-nak jelenleg egy magyar tábornok, Kajári Ferenc vezérőrnagy a parancsnoka. Benkő Tibor értékelőjében elismerését fejezte ki a Magyar Honvédség katonáinak az afganisztáni kimenekítés kapcsán tanúsított példaértékű helytállásukért is.

Az elmúlt esztendőben a pandémia miatt a társadalmi kapcsolatok erősítésének ügye ugyan nem a tervek szerint alakult, de így is sikerült megszervezni Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót, ami példátlan sikerrel zárult: mintegy 120 ezer látogató volt kíváncsi rá. „Kiemelt események ezek, hiszen a Magyar Honvédség annak a társadalomnak a biztonságát szolgálja, ahonnan maga is építkezik” – mutatott rá Benkő Tibor.

LALA9890

A tárcavezető az idei év elsődleges feladatának a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program végrehajtásának folytatását jelölte meg. Mint mondta, a kormány által biztosított költségvetés minden tekintetben segíti azt, hogy 2024-re a védelmi költségvetés elérje a NATO-kötelezettségként vállalt 2 százalékos GDP-arányt, sőt, az eddigi évek tapasztalatai alapján világosan látszik, hogy a büdzsében jóváhagyott összegen túl a kabinet plusz támogatást is biztosít. „A kormány elhivatott és elkötelezett abban, hogy tovább haladjunk ezen az úton. És ha tovább haladunk, akkor meg tudjuk teremteni azt a képességet, amelyet szükségesnek tartunk az ország védelme és biztonsága érdekében” – zárta beszédét Benkő Tibor.