Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Belgiumban terrortámadás kitervelésének gyanújával letartóztattak két fiatalt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. november 7. 15:33

A belga rendőrség a múlt hét végén letartóztatott két fiatalkorút, akiket terrormerénylet kitervelésével vádolnak. A gyanúsítottak rendőröket akartak megkéselni - írta a Le Soir francia nyelvű napilap.

Az újság, a belga ügyészi hivatal által közzétette közleményre hivatkozva azt írta, hogy a 16 és 17 éves fiatalokat a Liége-i tartományban fekvő Eupen városában vették őrizetbe a hatóságok. A merénylet kitervelése mellett terrorszervezetben való részvétellel is gyanúsítják őket. Az ügyészség tájékoztatása szerint a két potenciális merénylőt a településen végrehajtott rendőrségi razziák keretében fogták el, és letartóztatásuk után ifjúságvédelmi intézményben helyezték el őket. A vádemelés nyomán ügyüket a fiatalkorúak bírósága tárgyalja. Az ügyészség azt is közölte, hogy a két tizenéves jogainak védelme érdekében nem közöl további információkat az esettel kapcsolatban. Az RTBF belga műsorszolgáltató szerint a két gyanúsítottól a hatóságok bizonyíték gyanánt elkoboztak egy Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek tett hűségesküről szóló videofelvételt.

Belgiumban 2016 márciusában történt legutóbb terrortámadás: a brüsszeli merényletben a főváros mellett fekvő zaventemi repülőtéren robbant két pokolgép, egy pedig a főváros egyik metróállomásán. A terrorcselekményben 32-en veszették életüket, több mint kétszázan megsebesültek.