Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Benkő Tibor: „Katonáink felkészültek, motiváltak. Bízzanak bennük!”

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: Honvédelmi Minisztérium, a szerző felvételei |  2022. március 5. 7:58

Az ország keleti régiójába csoportosított kötelékek felkészültségéről és elhelyezési körülményeiről tájékozódott Benkő Tibor honvédelmi miniszter március 4-én, pénteken. A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány és a honvédelmi tárca álláspontja szerint a magyar katonáknak kell megvédeniük Magyarországot. A Magyar Honvédség a jelenlegi helyzetben képes szavatolni az ország biztonságát.

20220304_harckocsiszázad (14)

„Katonáink felkészültek, motiváltak” - összegezte látogatásának tapasztalatait Benkő Tibor, aki Lippai Péter dandártábornokkal, a Magyar Honvédség Parancsnoksága szárazföldi haderőnemi szemlélőjével együtt tekintette meg a korábbi és új technikai eszközökből álló század kiképzésének egy részét. Benkő Tibor szerint az orosz-ukrán háború okozta rendkívüli helyzetben kiemelt fontosságú a személyes kapcsolattartás, az oda-vissza párbeszéd vezető és katona között.

Pénteken, a határmenti települések vezetőit is tájékoztatta a tárcavezető a térségben kialakult helyzetről, az oda vezényelt katonák kettős feladatáról és kérte őket, hogy támogassák a Magyar Honvédséget és nyújtsanak segítséget az állampolgárok megnyugtatásában és hiteles tájékoztatásában.

4

„A helyi lakosoknak is érezniük kell, hogy mindent megteszünk a béke és a biztonság szavatolása érdekében. Szeretném megnyugtatni a lakosságot: a Magyar Honvédség képes gondoskodni mindezekről” – fogalmazott a honvédelmi tárca vezetője, majd hozzátette: a katonák tudják, hogy különleges és egyben veszélyes feladatot látnak el. „Katonáink felkészültek, elhivatottak, tettrekészek, és bátran állnak hozzá a feladatokhoz, a kiképzettségükről is csak a legjobbakat tudom elmondani” – húzta alá a honvédelmi miniszter.

Az orosz-ukrán háború legújabb fejleményeivel kapcsolatosan Benkő Tibor hangsúlyozta: nagyon fontos az, hogy Magyarország ebből a háborúból kimaradjon. Mint mondta, a háború mindig emberi tragédiák sorával jár, a helyzet pedig napról napra változik.

20220304_harckocsiszázad (15)

„A legújabb fejleményekből is lehet látni: Oroszország nem adta fel a harcokat, az ukrán hadsereg és az ukrán nép pedig helytáll, és próbál ellenállni. Továbbra is az a meggyőződésem, hogy ezt a helyzetet fegyveres küzdelemmel, háborúval nem lehet megoldani. A feleknek vissza kellene térniük a tárgyalóasztalhoz, hiszen a diplomácia, a megértés, az egymás iránti lojalitás, valamint a tisztelet eszközeivel lehet csak megoldást találni, így lehet csak befejezni a háborút” – nyilatkozta Benkő Tibor.

A katonákhoz fordulva a honvédelmi miniszter köszönetet mondott teljesítményükért, mint fogalmazott: megnyugtató mindaz, amit ma is látott, majd tudatosította a katonákban, hogy határmenti szolgálatuk idején is a legfontosabb a biztonság és a higgadtság.