Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Beszámoló közgyűlést tartottak a Kuruc Vitézek

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2021. augusztus 14. 9:00

Éves beszámoló közgyűlést tartott augusztus 13-án a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. Az elnökség meghívására a rendezvényen részt vett dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, aki elismerését fejezte ki az egyesület tagjainak azért, hogy a vírushelyzet miatt bevezetett korlátozások mellett, - a lehetőségekhez mérten - elkötelezetten tevékenykedtek a honvédelem ügye érdekében.

Kuruc_1

Benkő Tibor szólt a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program eddig elért eredményeiről és a további tervekről, valamint beszámolt a Honvéd Kadét Program népszerűségéről. Mint mondta, a tárca kiemelt feladata a fiatalok megszólítása. Ennek jegyében a honvédelmi miniszter hangsúlyozta a nyugállományú katonák szerepét a következő nemzedék hazafias nevelésében, és reményét fejezte ki, hogy az idősebb korosztály támogató segítése hozzájárul majd a honvédség népszerűsítéséhez, a fiatalabb generációk könnyebb megszólításához.

Ahogy említette, a tárca nem csak a fiatalokra fókuszál, hanem gondoskodik a nyugállományú katonákról is. Éppen ezért dolgozták ki az Obsitos és Veterán Programokat, amelyeknek köszönhetően már ma is számtalan kedvezményben részesülhetnek az érintettek.

Méltatta a közel ötven éves közösség elkötelezett munkáját a hon védelmének támogatásában, a katonai hagyományok ápolásában és az együvé tartozás érzésének erősítésében, majd gratulált az elismerésben részesült egykori kollégáinak.

Kuruc_Vitézek (6)

Az ünnepélyes közgyűlésen Romvári Frigyes nyugállományú ezredes, elnök beszámolt az egyesület 2020. évi munkájáról, pénzügyi elszámolásáról, és ismertette a Felügyelő Bizottság jelentését. Ezt követően a közgyűlés megismerhette az idei programokat is.