„Az afgán ember is csak békében és nyugalomban szeretne élni”

A 2015-ben kezdődött NATO Resolute Support (NATO Eltökélt Támogatás Művelet) misszió legfőbb feladata a tanácsadás, kiképzés és az afgán fegyveres szervezetek támogatása annak érdekében, hogy a NATO-erők kivonulása után a helyi, nemzeti rendőrség és hadsereg át tudják venni azokat a felelősségi területeket, amelyekről eddig a Szövetség gondoskodott. A misszió öt régiót lefedve támogatja az afgán hadsereg felkészítését és működését.

Szilágyi Zsolt ezredes a Mazar-i-Sharifban települő, német vezetésű TAAC North (Train Advise Assist Command North), azaz Északi Kiképző, Tanácsadó és Támogató Parancsnokság törzsfőnökének alárendeltségében szolgált egy igen sokrétű, összetett feladatkörben. Nemzeti rangidősként egyrészt ő felelt a térségben egyéni beosztásokban szolgálókért, valamint a járőrtevékenységet folytató magyar biztosító szakaszért, a különleges műveleti tanácsadói csoportért és a nemzeti támogató elem tagjaiért is. Másrészt pedig törzstiszti beosztásában hadműveleti, kiképzési és haderőtervezési főnöki teendőket látott el a misszióban.

A kérdésre, hogy kinti beosztása mennyiben hasonlított a hazai parancsnoki teendőkhöz, Szilágyi Zsolt ezredes azt feleli: a misszió nagyban kimozdította őt komfortzónájából, hiszen hadnagy kora óta parancsnoki vonalon haladt előre, szakasz-, századparancsnoki, törzsfőnöki, parancsnokhelyettesi és parancsnoki szinteken. „Afganisztánban teljesen más jellegű feladat várt rám. Magasabb szintű törzstiszti beosztás volt, ráadásul három kiemelt főnöki munkakörrel kiegészítve. De önként jelentkeztem rá azért, hogy valós körülmények között, gyakorlati tapasztalatokat gyűjthessek, új gondolkodásmódot ismerjek meg, mindezt nemzetközi környezetben” – mondja a tűzszerész és hadihajós ezred parancsnoka, aki gyakorlatilag a NATO-misszió törzsfőnökének műveleti helyetteseként megtapasztalhatta a valós idejű műveletben valós képesség alkalmazását. Hozzáteszi: való igaz, hogy a megmérettetés „mélyvíz” volt, ám harmincéves katonai múltjának, illetve a hazai és külföldi célfelkészítéseknek köszönhetően nyugodtan, de persze izgatottan indult a missziós területre.

A 2020. február vége és szeptember eleje közötti időszak kapcsán a korábban már KFOR-misszióban is szolgált ezredes elmondja: a gyakorlatban hét különböző főnökség munkáját koordinálta, amelyek közé tartozott például a légi műveletek tervezése, a mentőcsoportok irányítása és a MILENG, azaz a katonai műszaki teendők szervezése is. Utóbbi kapcsán megjegyzi: „Azért volt érdekes számomra, mert ehhez a területhez tartozott a tűzszerész képesség is, így nemzetközi környezetben is láthattam a különböző partnerországok eljárásait, képességeit, szokásait. Örömmel tapasztaltam, hogy alakulatunk élvonalbeli szinten van mind kiképzettségben, mind felszereltségben.”

Kiemeli: az is egyfajta kihívást jelentett, hogy a több nemzet és kultúra képviselőiből álló csapat közös nevezőre kerüljön. Ebben persze segítséget jelentett, hogy minden tagország a NATO-sztenderdeknek megfelelően jár el, és már az előzetes felkészítések is ezek szerint történtek.

Mérleget vonva a kint töltött fél év eredményeiről, Szilágyi Zsolt ezredes úgy véli, hogy sikeres missziónak inthetett búcsút szeptemberi hazatérésekor. „Mindig minden váltás jobban akar teljesíteni, mint az elődök. De ez a hozzáállás a mindennapokban is fontos: reggel úgy kell felkelni, hogy ma jobban csináljam a dolgom, mint tegnap, így van értelme.”

A NATO-misszió 2015-ben kezdte el az afgán hadsereg, a légierő és a rendőrség kiképzését azzal a céllal, hogy egyszer önállóan működve biztosíthassák az ország védelmét. Közeledve a külföldi erők teljes kivonásához, a tagországok szerepvállalása talán még fontosabb, mint korábban, hiszen a fokozatosan csökkenő létszám mellett is fent kell tartani az eddigi műveleti képességet. Szilágyi ezredes büszkén emeli ki, hogy a kint töltött fél év alatt sikerült stabilizálni az afgán katonák fizetésének szintjét és rendszerességét. A kiképzés terén a nemzeti erők pedig már önálló művelettervezésre és végrehajtásra is képesek voltak, persze továbbra is a nemzetközi misszió felügyelete mellett. „Ezek miatt én nagyon sikeresnek ítélem a missziót, főleg, ha figyelembe vesszük azokat a nehezítő körülményeket, mint a kivonás megszervezése és a koronavírus-járvány megjelenése Afganisztánban” – teszi hozzá.

A COVID-19 kapcsán kifejti: a legfontosabb feladat a saját erők védelme volt, hiszen a katonák zárt táborban élnek, szolgálnak. A szigorító rendszabályok alapvetően meghatározták a kiküldetést, hiszen az olyan alapvető rendelkezéseken, mint a maszkviselés, valamint a be- és kiléptetéseknél kötelező hőmérésen túl korlátozták, sőt sok esetben tiltották a helyi erőkkel való közvetlen, személyes érintkezést. csak a feltétlenül szükséges találkozókat lehetett megtartani, azokat is speciális védőfelszerelésben. Talán ennek is köszönhető, hogy az északi régiót segítő tábor Szilágyi Zsolt ezredes távozásakor is „zöld”, azaz vírusmentes besorolást kapott.

A tulajdonképpen 0-24 órában tartó és sokszor összetett szolgálat, valamint a koronavírus-járvány begyűrűzése miatt szigorodó biztonsági előírások igencsak kevés lehetőséget biztosítottak arra, hogy behatóbban megismerje az országot, abból, amit láthatott, úgy véli: „Mint bármely nép, az afgán ember is csak élni szeretne, békében és nyugalomban. Éppen ezért értik és értékelik a támogató misszió törekvéseit. Az emberek rendkívül vendégszeretőek, noha itthoni mércével fel nem fogható szegénységben élnek. Részben emiatt is indulnak el nyugatra, akár csak a környező országok, akár távolabbi célállomások felé. Ezért is fontos a misszió és a jelenlétünk Afganisztánban. A szolgálatunkkal ugyanis támogatni tudjuk az illegális migráció elleni védelmet azzal, hogy biztonságos környezetet teremtünk ezeknek az embereknek a saját otthonaikban, hogy ne kelljen elhagyniuk a hazájukat.” Az afgán katonákról elmondja: motivált, hazaszerető harcosok, akik tenni akarnak az országukért.

Érdekességként Szilágyi ezredes felidézve kint szerzett tapasztalatait megjegyzi: a vallás olyannyira meghatározó pontja az életüknek, hogy a muszlim vallási ünnepeken rendszeresen fegyverszünetet tartanak a szembenálló felek, amelyet sem a tálibok, sem a kormány nem szeg meg.

Nyilvánvalóan itthon sem állt meg az élet, míg az ezred parancsnoka Afganisztánban szolgált. Mint fogalmaz: már egy évvel az indulás előtt megkezdte azokat az előkészítő folyamatokat, amelyek eredményeként nyugodtan vághatott bele a misszióba, tudva, hogy az őt helyettesítő Bagi Szilárd alezredes és katonái tökéletesen helyt fognak állni. Így is történt. „Az egyik legfőbb célom az volt, hogy az itthon maradó állomány zökkenőmentesen végre tudja hajtani a feladatait a megbízott parancsnok irányítása mellett.” A koronavírus-járványra persze senki sem számított, de az ezred katonái kiváló munkát végeztek úgyis, hogy a parancsnokkal tartott Afganisztánba az alakulat törzsfőnöke és vezénylőzászlósa is, az ezred egyik parancsnokhelyettese pedig külföldi továbbképzésen tartózkodott. Az egyébként, hogy Szilágyi ezredes egy összeszokott csapattal dolgozott a missziós területen nagy elismerést váltott ki a társnemzetek képviselőiben, hiszen láthatóan gyorsabban, könnyebben folytak a munkálatok. Bár az ezred nélkülözte a megszokott parancsnoki vezetést, egy tűzszerész feladat sem maradt el, mindemellett az alakulat emberei példásan helyt álltak a nem várt teendők terén is. „Úgy vélem, hogy az ezred is megerősödve került ki az elmúlt fél évből, visszaérkezésemkor egy jól működő alakulatot vehettem vissza” – jelenti ki a parancsnok.

Egy külföldi kiküldetés, főleg egy háborús missziós terület kapcsán előbb-utóbb mindig előkerül a család és az egymástól távolmaradás kérdése. Szilágyi Zsolt feleségétől és négy gyermekétől vett búcsút februárban, s bár a táborban adott volt minden kommunikációs lehetőség annak érdekében, hogy kapcsolatban maradjon családjával, az ezredes mosollyal az arcán úgy fogalmaz: „misszióba menni azért is jó, mert utána nagyon-nagyon jó hazajönni.”

Mindemellett kint, fél éven keresztül folyamatos, szinte megállás nélküli „pörgésben” dolgoznak a katonák, magas adrenalinszint mellett. Szilágyi ezredes szerint furcsa volt utána itthon visszalassulni a hazai hétköznapokra. Persze a fáradalmak kipihenésére tökéletes lehetőséget biztosított a határátlépést követő kötelező karantén, ami épp elegendő időt adott arra, hogy „fejben is visszatérhessen Magyarországra”.

A kinti tapasztalatok kapcsán az ezredes hangsúlyozza: nem csak lehet, de be is kell dolgozni az itthoni szolgálatba. „A mi alakulatunk békeidőszakban is műveleti feladatokat lát el, amelyek tervezése hasonló a NATO-műveletekéhez, éppen ezért a valós erők, valós alkalmazása rendkívül hasznos tapasztalatszerzés volt számomra” – jelenti ki Szilágyi ezredes. Aláhúzza azt is, nagyon fontos egy katona életében, hogy kimenjen műveleti területre, misszióba és tapasztaljon, találkozzon más nemzetek eljárásrendjeivel, kultúrájával.

Amint az a parancsnoki értékelésekből is kiderült, kiválóan végezte el feladatait, ám helytállásáért a legnagyobb elismerés már itthon érte, amikor is emlékplakettet vehetett át Korom Ferenc vezérezredestől, a Magyar Honvédség parancsnokától. A gondos felkészítésért külön hálás dr. Boldizsár Gábor ezredesnek, aki korábban szintén szolgált ebben a beosztásban, így naprakész információi és tapasztalatai voltak a kint várható kihívások kapcsán.