Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Boxer-ek az Egyesült Királyságnak

Szöveg: Trautmann Balázs |  2020. december 5. 19:22

860 millió angol fontért, több mint 260 darab Boxer 8x8-as páncélozott szállítójárművet kap a brit hadsereg. A Rheinmetall Landsysteme leányvállalatát, a Rheinmetall BAE Systems Land céget bízta meg a járművek részleges gyártásával és végszerelésével. Az alap csapatszállító mellett parancsnoki és különleges szállító változatok is készülnek majd a közép-angliai Telfordban.

Boxer

Mint ismeretes, 2019 decemberében több mint 2,3 milliárd angol font értékű szerződésben rendeltek több mint 500 Boxert a német Rheinmetall Landsysteme és a Krauss-Maffei Wegmann alkotta ARTEC konzorciumtól. Az első, sorozatgyártott szállítójárműveket a tervek szerint 2023-ban veheti majd át a brit hadsereg.

Kép forrása: i0.wp.com

Címkék