Bűnözőnek minősítették Obamát
Szöveg: MTI/honvedelem.hu | 2009. június 3. 8:24Az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetője arra szólítja fel a muszlimokat, és főleg az egyiptomiakat, hogy ne fogadják jóhiszeműen az amerikai elnököt. Elemzők szerint a terroristák tartanak attól, hogy Obama képes lehet enyhíteni a feszültségeket.
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője felszólította az egyiptomiakat, hogy fordítsanak hátat Barack Obama amerikai elnöknek, aki közel-keleti körútjának keretében Egyiptomban tervezi elmondani az Egyesült Államok és az arab világ közötti kapcsolatok javítását szorgalmazó beszédét.
Ajman az-Zavahri az interneten – egy az al-Kaidához köthető iszlamista honlapon – közzétett üzenetében bűnözőnek minősítette Obamát, akinek “a muzulmánokhoz intézett üzeneteit már megkapták (…) a (pakisztáni) Szvat-völgyben élő muzulmánok elleni véres hadjárat" formájában.
A hangfelvételt kísérő képsorokon Obama látható egy korábbi izraeli látogatásán, és részlet az amerikai elnök egy beszédéből, amelyben kijelenti, elkötelezett a zsidó állam biztonsága mellett. Elemzők szerint az, hogy az al-Kaida rendszeresen támadja az amerikai elnököt annak megválasztása óta, arra utalhat, hogy a terroristahálózat komolyan tart attól, hogy Obamának sikerül javítania az Egyesült Államok megtépázott imázsán a muzulmánok körében.
Az amerikai elnök washingtoni idő szerint kedden indul közel-keleti látogatásra, amelynek keretében csütörtökön intéz beszédet a muszlim világhoz az egyiptomi fővárosból.