Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vadai Ágnes a V4-ek tanácskozásán

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. június 3. 8:12

Varsóban került sor a visegrádi országok védelmi minisztereinek tanácskozására, melyen a magyar hivatalos delegációt dr. Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár vezette. A V4-ek együttműködését rotációs alapon működő, egymást váltó elnökség koordinálja. Jelenleg Lengyelország az elnök, júliustól Magyarország lesz.

A tanácskozáson Magyarország kezdeményezte, hogy a Visegrádi Együttműködés (V4) országai közösen lépjenek fel a NATO és az Európai Unió stratégiai dokumentumainak áttekintésekor, különös tekintettel a tömörülések keleti szomszédságpolitikájára – közölte Vadai Ágnes magyar honvédelmi államtitkár az MTI-nek.

A V4-ek – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – együttműködését rotációs alapon működő, egymást váltó elnökség koordinálja. Jelenleg Lengyelország az elnök, júliustól Magyarország lesz. Az államtitkár elmondta, hogy a tanácskozáson szó volt a különböző nemzetközi küldetésekről. Elsősorban az afganisztánit vitatták meg, de szóba kerültek a nyugat-balkániak is. Magyarország számára külpolitikai prioritást jelent, mind a bosznia-hercegovinai, mind a koszovói misszió. Kiemelt jelentőséggel bír ugyanakkor Afganisztán is, ahol valamennyi országnak van csapata, szolgálnak katonái.

1595887822
 

Fontos lenne a jövőben ezeket a tapasztalatokat, amelyeket akár Afganisztánban, akár a Balkánon szereztünk, megosztani egymással – hangoztatta Vadai Ágnes. Hozzátette: megállapodtak abban, hogy Koszovót és Afganisztánt illetően tárgyalásokat kezdeményeznek a visegrádi csoporton belül annak érdekében, hogy a NATO és az Európai Unió ezen a két területen még hatékonyabban tudjon együttműködni.

A megbeszélésen szóba került a NATO bővítésének kérdése is.

„A magyar álláspont ebben világos. A nyitott kapuk politikáját szeretnénk folytatni, ugyanakkor valamennyi, a NATO-hoz csatlakozni kívánó ország tekintetében az 1995-ös bővítési feltételeket tekintjük alapnak, s azt gondoljuk, hogy valamennyi országnak ezt teljesítenie kell" – fejtette ki Vadai Ágnes.

1595887822