Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Cameron: valódi fenyegetést jelentenek a szomáliai szélsőségesek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. február 22. 14:38

A szomáliai szélsőséges iszlamisták valódi fenyegetést jelentenek Nagy-Britanniára, és ha nem figyelnek oda e jelenségre, akkor még rosszabbra fordulhat a helyzet – jelentette ki a BBC brit közszolgálati televíziónak adott interjúban David Cameron brit kormányfő.

„A biztonsági fenyegetés valós és jelentős" – fogalmazott a brit miniszterelnök a Szomáliával foglalkozó, s Londonban tartandó nemzetközi konferencia előtt. Cameron aggodalmát fejezte ki az al-Shabaab milícia propagandájától „megrészegült", szomáliai származású brit fiatalok miatt. A szélsőséges iszlamista al-Shabaab háborút folytat a törékeny átmeneti szomáliai kormány ellen. Cameron szerint a fenyegetés alapja, hogy a milícia nyilvánosan is csatlakozott az al-Kaida terrorszervezethez, s nem csak Szomálián belül buzdít az erőszakos dzsihádra, hanem azon kívül is.

Egy magas beosztású brit diplomata nemrég úgy fogalmazott, hogy a szervezet szomáliai táboraiban kiképzett külföldi harcosok között „jelentős számú" brit található. A londoni RUSI biztonságpolitikai agytröszt becslései szerint ez a szám ötvenre tehető.

„Ma létezik tehát egy terrorista fenyegetés, és ha nem vagyunk óvatosak, akkor még rosszabb is lehet" – mondta Cameron.

A brit miniszterelnök a szóban forgó konferenciát csütörtökön nyitja meg Londonban, ahol több mint negyven ország tárgyal majd a húsz éve polgárháborútól szenvedő Szomália megsegítésének lehetőségeiről.