Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csaló “őrnagy úr”

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. március 25. 9:33

Nőktől csalt ki tekintélyes összegeket egy magát katonatiszt férfinak kiadó nő Kínában. A 25 éves szélhámos egyetemet végzett őrnagynak hazudta magát és az internet révén ismerkedett meg áldozataival.

Általában azt mondta nekik, hogy jelenlegi párkapcsolata felszámolásához pénzre van szüksége, csak azután akar új szerelembe kezdeni. Volt olyan lány, akinek az apjával tárgyalt és a lánynak jó állást ígért.

A “nőrnagy" összesen 5,5 millió forintnyi összeget csalt ki három nőtől. A rendőrség egy internetkávézóban csípte el, és külseje, rövid haja, öltözéke alapján először férfinak hitte a kihallgatáson is, ám egy idő után gyanús lett túl magas hangja és abszolút borosta mentes arca. Egy női rendőrtiszt azután némi motozással kiderítette a “nemes" igazságot" – adta hírül az Oriental Today című kínai lap.