Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Doktor lesz a tábornok

Szöveg: Kovács Ferenc mk. ezredes |  2010. október 16. 10:26

Augusztusi távozása után kis időre hazatért hazánk Oroszországba akkreditált véderő attaséja, Varga László okl. mérnök dandártábornok, az MH 12.Arrabona Légvédelmi Rakétaezred korábbi parancsnoka. A Magyarországon eltöltött napoknak tudományos célja volt, hiszen doktori értekezésének megvédésére érkezett haza.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Zrínyi termében a bíráló bizottság és a meghívott vendégek előtt került sor a doktori disszertációból készült előadás bemutatására.

Prof. Dr. Óvári Gyula kandidátus, a bizottság elnökének megnyitója után védte meg Varga László tábornok a Magyar légvédelmi rakéta csoportosítások harci alkalmazása és a szövetségi követelmények című értekezését.

Az előadás után a 7 tagú bizottság további kérdéseket intézett a jelölthöz, melynek kidolgozása és megválaszolása után a tagok döntéshozatalra vonultak vissza. A bírálók egyenként 1-5 pontig értékelhetik a bemutatott értekezést. Varga László a doktori munkájára az elérhető maximális 35 pontot kapta.

A bíráló bizottság ajánlást tesz a ZMNE doktori tanácsának, melyben javasolja, hogy Varga László okl. mérnök dandártábornoknak ítélje oda a summa cum laude PhD. címet.

1595908824