Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Edzőtáborban a díszszakasz lovasai

Szöveg: NKE Ludovika Huszár Lovarda |  2023. március 21. 17:30

Március közepén rendezték meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Huszár Lovarda Díszszakasz első negyedéves edzőtáborát.

ludovika_huszar_edzotabor22

A képzések középpontjában ezúttal is az elméleti és gyakorlati tapasztalatok, készségek bővítése állt. Az elméleti részben azok az alapvető lovasismeretek kerültek terítékre, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy díszelgés alkalmával végrehajtott program vagy feladat során a lovasok tudatosan ismerjék fel és alkalmazzák azokat a segítségeket és együttható befolyásokat, amelyek emelik a későbbi megjelenések minőségét, valamint komfortosabbá és praktikusabbá teszik azokat a lovak számára is.

A hétvége minden napja gyakorlati feladatvégrehajtással zárult, amelyek az aznap elsajátított elméleti ismeretek gyakorlatba történő tudatos beépítését célozták. Emellett az alegységben történő végrehajtásokra készítették fel a résztvevőket. A programok gyakorlatozó menettel zárultak a Ludovika Huszár Lovarda területén, az Orczy Parkban.

A Ludovika Huszár Díszszakasz célja, hogy a feladatvégrehajtások mellett folyamatos és tudatos képzéseket biztosítson elméleti és gyakorlati téren egyaránt, valamint a meglévő felszereléseket bővítse, a meglévő hiányosságokat pedig szakszerűen javítsa.

A foglalkozásokat Kollár Csaba rendőr őrnagy, az NKE Ludovika Huszár Lovarda igazgatóhelyettese, a Ludovika Huszár Díszszakasz parancsnoka; Fülöp Sándor, az NKE Ludovika Huszár Lovarda szakmai vezetője, a Magyar Lovassport Szövetség Lovastusa szakág szakbizottsági tagja és Kovács Csaba, a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör őrmestere tartották.