Egy hét az „önvédelem” jegyében
Szöveg: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred | Fotó: Janó Miklós őrmester |  2022. július 12. 16:00Befejeződött az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred idei első önvédelmi tematikájú honvédelmi tábora. A honvédség és a katonai pálya iránt érdeklődő diákok betekintést kaphattak Szentesen a katonai életmód mindennapjaiba.
![Honvédelmi_tábor_Szentes (3)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/62cd25a398002554456086.jpg)
A műszaki ezred idén első alkalommal nyitotta ki kapuit július 4-én az önvédelmi tematikájú honvédelmi táborba érkező 14 és 18 év közötti gyerekek előtt. A 39 diák mielőtt elfoglalta a szálláshelyét, átvette a felszereléseket és a „welcome” csomagot. A tábor megnyitóján dr. Kállai Ernő alezredes, az alakulat megbízott parancsnokhelyettese köszöntötte a gyerekeket.
Az önvédelmi tábor második napján a gyerekek már az előírt napirend szerint kezdték meg a napjukat, azaz a reggel 6 órai ébresztőt követően testnevelés foglalkozáson vettek részt. Reggeli után a fiatalok elkezdték az álló- és földharc, illetve a földreviteli technikák alapjainak elsajátítását.
![Honvédelmi_tábor_Szentes (10)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/62cd25a45a62e714276304.jpg)
A délelőtt folyamán nagy meglepetésben volt részük, ugyanis az MH Sportszázadból Lőrincz Viktor törzsőrmester, olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres világbajnok birkózó, Szekér Szimonetta szakaszvezető, U23-as EB ezüstérmes birkózó, továbbá Vitek Dárius tizedes, U23-as Európa bajnok birkózó tartott hasznos és játékos tréninget a táborozók nagy örömére. A nap további része is mozgalmasra sikerült: PTSZ-M közepes lánctalpas úszógépkocsin élményutazásban volt részük, valamint a mindennapi élet során hasznosnak mondható egészségügyi ismeretekre tettek szert – az újraélesztés módszerét, illetve különböző kötözési technikákat tanultak –, illetve álcafestékkel álcázták magukat és társaikat. A nap zárásaként – még a takarodó előtt – az alakulat búvárbázisán vízi kosárlabda meccsen mérték össze a csapatok erejüket, ügyességüket.
![Honvédelmi_tábor_Szentes (29)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/62cd25a65816e856392982.jpg)
A harmadik napon a táborlakók az önvédelemhez nélkülözhetetlen álló- és földharc technikákat gyakorolták. A nap folyamán kipróbálhatták az airsoft-lövészetet is, valamint az MH Katonai Rendészeti Központtól érkezett katonaoktatóval megtanulták hogyan kell eljárni egy katonai rendész intézkedés során. A gyerekek a napot öt kilométeres éjszakai menetgyakorlattal zárták, amelynek teljesítését követően mindenki megkapta az azonosító címkéjét.
![Honvédelmi_tábor_Szentes (30)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/62cd25a6afb6a570116968.jpg)
A tábor negyedik napja az önvédelmi ismeretek gazdagításáról szólt. A táborozókhoz ismét egy példakép érkezett: Bozsoki Imre 3. danos aikido és 4. danos judo mester, aki aikido önvédelmi fogásokat tanított. A fiatalok, az ebédet követően járőrversenyen vettek részt, amelynek több pontján különböző megmérettetés várt rájuk, mint például légpuskalövészet, fegyveres váltófutás, honvédelmi kvíz vagy gumigránát célbadobás. A napot egy kötetlen baráti, vidám hangulatú beszélgetéssel egybekötött szalonnasütéssel zárták.
Az utolsó előtti napon a táborlakók földharc versenyen vettek részt, ahol ügyesen és látványosan küzdöttek egymás ellen. A délelőtt folyamán még megtekintették az alakulat csapatmúzeumát is, majd ebéd után komplex önvédelmi foglalkozáson vegyítették az álló- és földharc, illetve a földreviteli technikákat. Ezt követően két program közül választhattak: a táborozók egyik fele vízi-kosárlabdázott, a másik fele szituációs airsoft-lövészeten vett részt. A napot csocsóversennyel zárták.
![Honvédelmi_tábor_Szentes (56)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/62cd25a965352155423855.jpg)
Az önvédelmi tábor utolsó napjára, a táborzárásra meghívást kaptak a táborlakók hozzátartozói is, akiknek a gyerekek több foglalkozási helyen bemutathatták az egy hét alatt szerzett ismereteiket. Ezt követően, a tábor utolsó sorakozóján dr. Kállai Ernő alezredes, az alakulat megbízott parancsnokhelyettese elismeréseket adott át a legrendezettebb körlet lakóinak, a járőr- és földharc, valamint a csocsó, illetve a honvédelmi alapismeretek verseny helyezettjeinek, továbbá a legjobb lövőnek. Az egészségügyi ismeretek különdíját Vida Panni, a legharcosabb táborozó díjat Sikár Nóra és Nagy Péter táborozók kapták. A legtöbbet fejlődő táborozó Cserjési Éva Erzsébet lett, illetve az önvédelmi tematikájú „Honvédelmi Tábor 2022 év legjobb táborozója” címet és ezzel a kármin színű barettsapkáját Fekete Fanni nyerte el.
Galéria
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a348f6f233648491.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a36829b723154051.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a398002554456086.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a3b6e00473712176.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a3da0d2265714738.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a3ef94e890234313.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a411c2e029971818.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a42aa5f158564305.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a44453f583752748.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a45a62e714276304.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a47a42a038498864.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a488b78755011861.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a4a7f04939814668.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a4bbebe028298621.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a4d3e85256897509.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a4e62dc226835681.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a508d1e534781987.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a527456964763296.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a541a69989460598.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a567fbc865661604.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a577041063894880.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a591657331321643.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a5b2568525392636.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a5e41f6463428555.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a5f14a8547460276.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a616ffa785063037.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a62e19e978293536.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a64baea441067811.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a65816e856392982.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a6afb6a570116968.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a68fa48409784680.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a6da497957200470.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a6ee940196218821.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a7187b1672516389.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a728646144297823.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a7529a0360324012.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a7609a7756567469.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a7975a0748626628.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a7a2592798135951.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a7c0915419888783.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a7d2e8b261541410.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a7ed6c2233776244.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a8087dc003273725.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a81f0d4714952130.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a83ac7f575337336.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a845dbe085183044.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a86d30d364522866.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a87b06f111175749.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a8a04d2781245389.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a8b07c1325095950.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a8e1009589179700.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a9040a7241737336.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a927815974710536.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a9366b5896040701.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a9715c0429890032.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a965352155423855.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a99621d550845218.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/62cd25a9b1a48244097375.jpg)